Mementó

Nekem volt katonaládám
amire rákuporodtam
egy monarchia-örökség
gőzmozdonyfüstös furcsa állomáson
korom-formálta álom ábrákat
silabizáltam és törökkávézaccként
szemléltem
múltat jósolgattam
a sokat látott
klinker téglás falról
mire beérkezett dízelen
a Jelen
és hírtelen menni kellett
belerobogni a Balkánba.

Könnyedén kaptam fel
a nehéz ládám
benne az eddigi életem
suta próbálkozásaim
csalódásaim
szerelmeim
sokkoló vágyaim
fekete-fehér fényképek
élőkről és holtakról
lejárt vasúti menetrendek
tiltott könyvek
előre nem jelzett zsákutcák
névtáblái és vélt
sikerek listái.

Aztán leszereltem
ládámat az út árkába dobtam
és menekülni kezdtem Dodonába
de ládám mindig
újra és újra rámtalált
előbb érkezett úticélomhoz mint én
valahogy valaki mindég elhozta
és én már nem tudtam
sem szabadulni tőle
sem egyből felkapni
mert egyre nehezebb lett
és én egyre gyengébb
és öregebb.