Nő az ablakban

Tudom, hogy nem helyes.
Mást teszek és mást mondok, neki és magamnak is.
Nem volna szabad állnom az ablakban várni, hogy felbukkanjon, a nagy fa alatt egyensúlyozva a járdaszegélyen.
Nem kellene várni, hogy felnézzen, mintha csak véletlenül tenné, – mintha nem is tudná, érezné a tekintetem -.
Integetnem sem kellene, még így távolról is a szemébe nézve, találgatni vajon mire gondol, vajon mit gondol rólam.
Nem kellene várni, hátha visszalép még a sarokról, ott az örökzöld bokor árnyékában, és láthatom még az előtt, hogy pár nap múlva újra feltűnik az ajtóban fütyörészve, kávéval a kezében, bevonul a szobájába, hangosan azt mondja magának, hogy „hello laja”, és kezdődik a nap.
Innen kezdődik, mint valami visszaszámlálás, a következő ablakban állásig.
Jó lenne egyszer nem elengedni, egyszer utána szólni, „gyere vissza”…
Egyszer valami isten felszabadíthatna, azt mondhatná, hogy lehet, miért ne, ne törődj semmivel, most ne az eszeddel szeress, nehogy valami fontos mellett menj el, aztán bánd egy életen keresztül…
De olyan bonyolult ez…
Mi lesz, ha engedek, ha megtörténik, és kívánnám, akarnám őt újra és újra, de nem lehet ott, mert a világ is őt akarja, nem csak én.
Mi lesz, ha hiába állok az ablakban, ő nem jön, mert már nem akar, mert már megismert, felfedezett, vagy nem jöhet, és a cinkosommá válva most ő nem veszi fel a telefont, vagy ő nem válaszol egy-egy levélre…
Várok még egy kicsit, még meg kell várnia a liftet, talán megszólítja valaki a kapuban. Tudja, hogy várom, nem fog órákat beszélgetni senkivel.
Ő sem akar lekésni engem itt az ablakban.
Várok, az árnyékokat figyelném, mint télen, de most későn sötétedik, most ha jön, egyszer csak előbukkan az öreg fa mögül.
Ne végre, de nem néz fel, pedig tudja, hogy nézem és tudja, hogy várom a tekintetét…, integet és ballag tovább, át az udvaron.
Nyugodtan mehetne háttal, hogy lássam őt, ameddig csak a sarokig ér. Persze ne menjen még baja esik….
A bokorhoz ér, várom, hogy visszaforduljon, integet, nehezen enged…gyere vissza, nem menj még – suttogom persze csak magamnak -, de nem érti, csak int még egyet és eltűnik a sarok mögött…
Várok még egy kicsit, hátha visszajön még egy intésre, vagy hátha megfejtette amit suttogtam, visszajön és nem hagy itt többet, mint annyian…
De nem jön. Ballag a másik világa felé…