te állítottál arcoddal szemben,
a sósan sebző szélnek szobrokat?
Te voltál az aki vártál
sápadt Godot-szájakból
megváltó húsos szavakat?
Mit reméltél a csupasz
Tudás Fája alatt,
meddőn meditálva ebben
a Paradicsomi Pokolban?-
Talán azt, hogy a Lélek
Burkában, a rejtett
Idő-pokolgép;
szilánkjaira
szakadt szívverésed újra
életre veri a mélyhűtött
szíveket?
E nélkül is
minden telítődött vérrel!
Érzed?
És aki mezítláb
jön Jeruzsálem forró
kövein, álmodhat még
apostoli sarukat?-
Durva posztóról vedlett,
kígyóbőr-tapintású
bolyhokba öltözve,
igaz álruhát?
A Getsemáne-kert örök ősz.
Felrobbant rózsák helyén,
piros tócsában kereszt áll.
Csókoddal megpecsételt,
a szeretettel álcázott
Á R U L Á S.
18 hozzászólás
A versed üt – valamiért engem szó szerint…
"A Getsemáne-kert örök ősz." Nagyon szép sor…
… és nem a kötözködés, csak a továbbgondolás végett: Ha nincsen Júdás-csók, vajon lett volna keresztre-feszülés (nem írtam el) és feltámadás?!
Kedves Ágnes!
Nagy öröm számomra, hogy "üt" a vers, szándékom szerint ütősre akartam hangolni, kommentedből úgy tűnik ki, hogy ez sikerült. Mit akarhat még az író emberke?
A Júdás csókja/árulása valóban kétarcúságot hordoz.
Mi emberek Júdás árulását(nagyon helyesen!!!) morális alapon nem bocsáthatjuk meg, mert akkor minden hétköznapi – esetleg emberek tömegének halálához vezető-árulást is eleve olyan cselekedetnek kellene tekintenünk, ami nem ítélendő el.
Júdás csókjával elkövetett árulásnak a specialitása az is – amit Te említettél -, hogy enélkül nincs Jézus keresztre feszítése, nincs feltámadás, ha ez az árulás nem történik meg. Ez logikus gondolat, csakhogy arra is gondolni kell, hogy Júdás után már más volt-, ma élő-, s leendő ember ilyen üdvös következményekkel járó árulást nem tud elkövetni. Egyszer talán ezt is megírom, de ez a vers Janusnak/Júdás árulásának nem erről az "arcáról" szól.
Szeretettel üdvözöllek:SzJ
Kedves János!
Igazi csemege lett e versed, legalább is számomra egész biztosan. Döbbenetes milyen mély gondolatok vannak benne leírva. S mindemellett a költőiessége is kitűnő lélekre vall.
Üdvözöllek: Zoli!
Kedves Gazo!
Nagyon örülök, hogy tetszett a versem.
Köszönöm, hogy olvastál és azt, hogy megírtad véleményedet.
Üdvözöllek:SzJ
Szia János!
Ötöst kell adnom a versedre, mert minden a helyén. Sőt! Annyira rendben van, hogy ahányszor elolvasom (rengetegszer), annyiszor érzem azt, hogy én vagyok benne Júdás, ez lelkiismeretfurdalást okoz. A költői kérdéseket úgy élem meg, hogy legszívesebben válaszolnék rájuk, de hát azokra nem kell. Az utolsó szó kisüti a szemem, valósággal fáj. Nem tudom mi volt a célod vele, de azt hiszem az, hogy aki olvassa, nézzen magába. Én megtettem. Azt hiszem, még sokszor visszatérek ide. Az olyan lesz, mint az "önostorozás".
Ha evonakoztatok a személyes dolgoktól, arra jutok, hogy a vers rejtélyes, az olvasókban bizonytalanság-érzetet kelt.
A tér-idő összefüggés úgy látom számodra kulcskérdés, mert többször megjelenik írásaidban.
Az egyik sor Beckett Godot-ra várva c. művét idézi bennem.
Szerintem ez nagyon jól sikerült írás. Gratulálok hozzá!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy megírtad a vers által indukált gondolataidat.
Igen, "kegyetlennek" tűnhet ez a vers, mert fájó, ha szembesülünk árulásainkkal.Nem véletlen, ha az volt az érzésésed, hogy Te vagy a versben Júdás. Valóban a kérdéseknek is az a szerepük, hogy olvasó (ha erre hajlandó) szembesüljön önmagával, nézzen önmagába.
Nyilván nem mindenki hajlandó erre, hiszem a hárítás automatikusan működésbe léphet, s miért is foglakozzon olyan, roppant kellemetlen gondolattal, hogy mikor, kit árult el életében.
A versben Beckett Godot-ja is benne van, sőt a húsvét-szigeti szobrok is.
Nagyon örülök, hogy jól sikerültnek találod az írást.
Szeretettel üdvözöllek:SzJ
Kedves János!
Bevallom, nem könnyű farkasszemet nézni önmagammal. Miközben az alázatról írok teljesen őszintén, s igyekszem azt gyakorolni minden percben, egy vers kapcsán szembesülök azzal, hogy esetleg mégis Júdás lehetek néhányak szemében. E kettősség káoszt okoz bennem, tehát gondolkodom. 🙂
A verset nem találom kegyetlennek, inkább egy jól irányzott pofonnak, amivel mindenkinek szembesülnie kell. Azt gondolom, hogy ami egyesek szemében árulásnak tűnik, az nem biztos, hogy valójában az.
Az írásod annyira jól sikerült (legalábbis irányomban), hogy amióta olvastam, nem hagy nyugodni. Póbálom magamból kiűzni azt a kevés gonoszt is, ami bennem lakozik.
"Mea culpa"-érzésem van tőle.
A másik versedhez nem is merek írni, pedig emésztgetem egy ideje. 🙂
Biztos, hogy benézek ide a későbbiekben is, mert olyan gondolataid vannak, amelyek egy ilyen átlagembert, mint én, jobb útra terelnek. Nekem ez örökös célom volt, lesz. Tehát itt a helyem! Köszönöm!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igen, nagyon nehéz farkasszemet nézni önmagunkkal,hiszen hajlandóak vagyunk az hinni magunkról, hogy tiszták vagyunk. Kényelmetlen belátni, hogy árulást már mi is elkövettünk.Ezzel az elismeréssel ugyanis nem tudunk mit kezdeni.Nem alakult ki annak a rituáléja, hogy e bűn alól miként kaphatnánk feloldozást, már itt a földön.
Köszönöm kitüntető figyelmedet.
Szeretettel üdvözöllek:SzJ
Az a helyzet, hogy én sosem hittem magamról, hogy makulátlanul tiszta vagyok. Mindig is voltak fenntartásaim ezügyben. Tehát nem vagyok elszállva. (Azt hiszem.)
Azt gondolom, hogy "júdáscsókos" árulást egészen biztosan nem követtem el, csak az emberek hitetlenek, hajlamosak azt gondolni, hogy mégis.
Abban egészen biztos vagyok, hogy emiatt nem kell feloldozást kérnem.
Azért piszkálja a csőröm a vers továbbra is, vissza-visszatérek ide, nekem ez olyan, mint tükröt tartani magam elé. Próbálok belenézni. Eddig sikerült, láttam ott valakit. Nagyon remélem, hogy nem rosszul!
Köszönöm a tükröt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Hétköznapi árulásaink is vannak, aminek feltétélenül nem lesz halálos következménye, de az attól még az, ami, ha szigorú morális mércével mérjük.
Nem árt senkinek, ha megvan az a képessége, hogy magába nézzen, mindenkinek meg kellene tenni néha-néha.Tisztulna általa az emberi világ. Ez a nehezebb.
Könnyebb "másokba nézni".
Annak nagyon örülök, ha tükör ez a vers.
Szeretettel üdvözöllek:SzJ
Úgy látszik, megbolygatott rendesen ez a vers! 🙂
A tükör az tükör. 🙂
A fenébe, nem akarok áruló lenni! Nagyon rosszul esne, mert eddig nem voltam az.
Na én töbet nem írok ide, mert nem fér. Megyek a tükör elé. Nem fogom összetörni, majd elbeszélgetek önmagammal. 🙂
Köszönöm. 🙂
Kedves Kankalin!
Még egyszer köszönöm, hogy megírtad gondolataidat.
Üdvözöllek:SzJ
Tisztelt Kankalin úrnő, és Szűcs János úr!
Érdekes problémát feszegettek, mint vádló, és mint védő is. Először, is mint a történelem is bebizonyította, egy idő után ellenszenvet vált ki a bűntudatra való apellálás, tehát nem itt kell a lényeget megfogni. (János te bizonyára tudod, hogy Janus-nak semmi köze nincs Judáshoz.)
Gondolkodjatok el azon, hogy ez a meccs előre le volt játszva. Hiszen mint ahogy minden a Bibliában meg van, írva sugallatra történik, isteni sugallatra. És akkor itt jön az, hogy ezek szerint volt egy felbujtója Judásnak. Ki a bűnös? Az, aki szinte hipnotikus álomban ráveszi a gyilkost, hogy akaratán kivűl gyilkoljon, vagy az, akinek az akaratát hajtja végre a befolyásolt elkövető. János lehet, hogy jó a versed, lehet, hogy rossz, de egy másfele elcsattant csókot felesleges egészen Judásig visszavezetni. Keresd a hibát magadban, – az életben,- a felbujtóban, de ne a talán boldog elszenvedőben.
Tamás
Kedves Nem Tom!
1.Itt nincsenek szerepek kiosztva(vádló,védő).
2. A történelem semmit sem bizonyított , hacsak nem azt, hogy mindig megismétli önmagát. A bűntudattal szembeni ellenszenv könnyen kiváltható, mert nehéz magunkba nézni.
3. Janusra, mint kétarcú jelenségre utaltam Judás kapcsán, mert a judási történetnek van egy másik olvasata is, amire Te is utalsz.
4.Nem felesleges visszamenni Júdásig.Ha az árulásról akarok egyetemlegesen írni,erre legalkalmasabb, a legszélesebb körben ismert Júdás történet.
5.Tisztában vagyok azzal, hogy ki a felbujtó.De itt nem jogi, hanem mindenki előtt álló ETIKAI KÉRDÉSRŐL VAN SZÓ.
6.Az őszinte önmagába nézéstől a gyáva ember fél, aki írtózik attól, hogy megismerje önmagát.Az irodalmi mű tükröt akart tartani az emberek elé.S ha a néző/olvasó őszintén belenézett ebbe a tükörbe,megtisztult: ezt nevezik katarzisnak.
7.Azzal mélységesen egyetértek, hogy mindenki a hibát elsősorban magába keresse.
Köszönöm a válaszodat, biztos vagyok benne, hogy mind a ketten kétlábbal állunk a földön.
Tamás
Kedves Tamás!
Jó ha az ember két lábon áll a földön, csakis ez adja meg a lehetőséget a szárnyalásra.
János
Fantasztikus ez a vers!
Olyan nagy mélységben kutat a lélekben, hogy az ember összerezzen tőle…
Nagy elismerésem…
Üdv: Lyza
Kedves Lyza!
Örülök, hogy tetszett a versem.
Üdv.SzJ