Az utolsó összeköttetés

Álmomon, ha hangod megpihent,
árnytalanná békült így a csend,
öröklétű minden oltalom
a súlytalanná könnyedt vállamon.

A Túlvilágban régen nem hiszel…
sorsod és a sorsom így visz el
a súly alatt, ha fárad majd a térd:
számot is kell adnunk mindenért.

A régi dallamok is elhalkultak,
valahogy nem illenek most ide,
mert daltalanná vált minden,
főleg az esték lettek üresen
hangbogártalanok.

Kell még
egy utolsó összeköttetés,
mielőtt mennél…

A jelekkel történő búcsúzás,
melyet csak kevesen értenek,
én se teljesen, csak látom,
a rádióamatőrök úgy képesek sírni,
hogy végleg elhiszem:
valóban egy nagy család
ez a különös emberfajta.

Egy utolsó összeköttetés,
melyben emberi hangot
kívülállók nem érzékelnek,
jelnyelven elbeszélt búcsúzás,
mert kell még
egy utolsó összeköttetés…

Az ösztön mélye néha elragad,
hisz bennem látod mégis önmagad:
elmerülve, halkan szólsz ma rám.
Elköszönni tőled most, Apám,

tétje nincs, ki tudja: hol leszel,
bűneinkből itt és ott vesz el
a megbocsátható. Mert sejtjeid
sejtjeimben érzem, rejtve itt,

s kell még
egy utolsó összeköttetés:

„ Henry—Alpha—2—Radio—X-Ray
HA2RX
QTH: Zirc”
( Végleg Zirc. A fagyos földben. )

„Calling,
Speak you…”