Mindenkinek az a vers, amit tud, illetve tudni kíván a versről!
De lássuk, mit állít a versről a verstan:
„…szabályos, szótagszinten rendezett szövegritmusú költeményeket nevezhetjük csak versnek, s a hozzávetőlegesen tagolt szövegek nem versek, hanem dalszövegek…” – Írja a Szepesi Erika-Szerdahelyi István féle Verstan.
Ez (is) egyfajta értelmezési lehetőség. Bár az említett kötet előszava előre bocsátja és kihangsúlyozza, hogy így is lehet érteni, értelmezni, de csak lehet.
Ám az egész nem is magától a műtől függ, hanem inkább a befogadótól. Hisz versen mindig minden korban, sőt földrajzi helyenként is mást értettek. A megegyezés folyamatosan viszonylagosnak bizonyult. Egyes mai versformák 500 éve nem is léteztek a 2000 évvel ezelőttiek közül pedig több kihalt. Ám a befogadó minden esetben saját maga ítéli meg, hogy mit tart ő versnek. Ítéletalkotását pedig meghatározza, hogy mit tud ő maga a versről (ami a verstant illeti), illetve arról, hogy mi tetszik neki, mint vers. Hiszen a neki tetszőre könnyebben mondja rá az ember, hogy vers vagy sem…
Ám azon mindenképpen érdemes elgondolkodunk – ha már megítéljük, azt hogy mi vers és mi nem – hogy vajon ismerünk-e minden versformát? Hiszen mi van akkor, ha például valaki mondjuk a több ezer éve keletkezett védák verselése szerint ír, mi van akkor, ha a Magyarországon nem honos, vagy már kihalt verselési stílusban ír? Azt mondjuk művére, hogy már nem vers? Végül is mi a vers? Mindenki mást válaszolna erre… Persze vannak elfogadottabb és kevésbé elfogadott alapvetések. Régen a versek ugyanúgy, folytatólagos sorokban születtek, mint ma a prózai művek. Attól ezeket még versnek hívták akkor és hívják a történeti elemzésekben most. Ma, ha egy ilyen írás keletkezik, nem mondjuk rá, hogy az vers…
A fentebb említett Verstan-ban egy helyen, a vers történeti fejlődésének kapcsán ezt olvashatjuk:
„…az önálló versritmus kialakulása minden valószínűség szerint a zenei és táncritmus hatása alatt ment vége…”
Szerzői pályám első szakaszában (2001-2004) írásaim leginkább zenei hatásra keletkeztek. Egyszerűen azt adtam át írásaimban, amit egy-egy adott zene éppen kiváltott belőlem. Nagy hatással volt rám a The Doors zenéje. Aki ismeri ezt a zenekart és munkásságát, tudja, hogy mennyire improvizatív zenekar volt ez a csapat. Koncertjeiken stúdió felvételeiket szinte mindig kicsit (vagy éppen nagyon) máshogy adták elő. Én pedig ezek hatására írtam, mindig máshogy egy-egy íráson belül is. Erre két dolgot mondhatunk: 1. Akkori írásaim szabálytalanságuk, szótag szinten való rendezetlenségük okán nem versek. 2. Mivel egyfajta szabályosság (csak éppen addig nem alkalmazott) fellehető bennük, új ritmusokat, formákat alakítottam ki…
Nos, nekem tulajdonképpen mindegy, hogy írásaimat versnek nevezik vagy sem. Mert nem is ez a dolog lényege, hanem az elgondolkodtatás, a hatás kiváltása egy-egy írás segítségével.
Én a magam részéről a költészetet elsősorban életformának, beállítódásnak, gondolkodásmódnak tartom. Lehet költő az is, aki soha egyetlen sort sem írt le, de lelkében költőként éli meg a körülötte lévő világot. Vagy netán pár leírt sor tesz minket költővé?
Másrészről abban, ami tanulható, nincsen az emberi lélek számára semmilyen kihívás. Bebifláz az ember valamit és használja, ám sokkal érdekesebb a megfoghatatlan megformálási és átadási kísérlete (mivel ez minden esetben, erőfeszítéstől függetlenül is csak kísérlet maradhat).
16 hozzászólás
Szubjektív, persze.
Kíváncsi leszek, vitaindítóvá válik-é ez az írásod…érdekelne az, hogy ki mit gondol.
Mindenesetre örülök ennek a cikknek.
Nagyon köszönöm, hogy olvastál!:) A témáról lehet vitatkozni az biztos, mert ugye:
Mindenkinek az a vers, amit tud illetve tudni kíván a versről!:)
Szia Balázs!
Örülök az írásodnak. Gondolom azért tetted fel mert kíváncsi vagy ki mit gondol a versről. Én régről, nagyon régről szeretem a verseket. Mikor még írni sem tudtam, már mondani igan. Most is emlékemben őrzöm a pillanatot mikor Édesanyám elsírta magát az anyáknapi versem hallatán. Aztán nem lettem igazi versmondó, de szívesen olvasok fel akár közönség előtt is verset. Én azt tapasztalom, ha mások versét olvassuk abban is kicsit magunk vagyunk, hiszen a mi érzéseink által átalakul valamiképpen. A saját versben pedig minden esetben én magam vagyok, ami abban a "szent" pillanatban belőlem árad. Aztán,hogy ez milyen versformában nyilvánul meg az már attól is függ, hogy mennyit tudok igazán a verstanról. A tudást érdemes felfrissíteni. Én magam is ezt teszem. A sok szabadversben bent van a mondanivaló, de néha hiányzik a ritmus, a dallam , és ennek hiányában nehezebben olvasható, értelmezhető.folyt.
Szia!
Nagyon köszönöm neked is, hogy olvastál és hozzátetted a témához véleményedet!
Azt gondolom, hogy erről mindenkinek más a véleménye, mindenki más aspektusból kívánja megközelíteni. Az írás fő üzenete: "Mindenkinek az a vers, amit tud illetve tudni kíván a versről!". Ezt a megállapítást kívántam közzétenni abban a reményben, hogy minél többen megosztjátok, hogy nektek mi a vers. A vitákat e tekintetben értelmetlennek tartom, mivel ez is egy olyan téma, amiben valahol mindenkinek igaza van.:)
Azért én is szívesen alkalmazom a szabad verselést. Akkor amikor a gondolat rohan, nem ér rá szabályokhoz alkalmazkodni. Le kell írni, gyorsan mert az ember fél, hogy elszáll, elsuhan, elviszi a másik gondolatsor, ami ott tolakszik. Szóval sokáig tudnék a vers olvasásáról, írásáról beszélgetni, sok gyönyörűséget. Mert a vers maga a gyönyörűség. Az sem utolsó szempont, hogy általában valakihez szól, valakit megszólít. Csak találjon értő füleket. Kérem a Teremtőt, járjon közbe ott ahol ezt intézik és szerettesse meg minél több emberrel a verset. Azt hiszem elkelne egy kis segítség mindnyájunknak. Bocsánat ha eléggé sajátos gondolataimmal hozakodtam elő, de talán ez sem haszontalan időtöltés annak aki olvassa majd.
szeretettel üdv:Vali
Kedves Balázs!
Nagyon jó témát tártál elénk, hiszen itt nagyon sokat foglalkozunk – kisebb-nagyobb sikerrel – a versírással. Sok igazságot hord magában az említett verstan része a versről. Ha komolyan meggondoljuk, az igazi versírás az, ahogyan a verstanokban megfogalmazzák, s ahogyan a világszinten író legnagyobb költőink alkalmazták. Hiszen azokban a versekben a ritmus, a rímek felolvasva szinte maguktól dalolnak… Ettől függetlenül, ismerek sok költőt közülünk is, akik nagyon szépen hangzó szabad-verseket írnak, amelyek felolvasva szépen csengenek, s igen tetszetősek.
Baj inkább azoknál van – szerény véleményem szerint – akik a saját maguk szerinti "versírásnál" figyelembe sem veszik a magyar írás-helyesírás szabályait.
Szerintem a versnél ugyanolyan követelmény mondatokban fogalmazni, a világszinten elismert, kiemelkedően szép magyar helyesírásunk szabályait betartva, mint a prózánál,
Folytatom
Kedves Kata!
Neked nem kevésbé köszönöm az olvasást, véleményed, élményeid megosztását! Nos, én nem is igazán a rímeket, a ritmust tartom lényegesnek egy versnél, hanem a tartalmat, a hangulatot, a mondanivalót. Számomra a vers az, ami elindít bennem valamit, átalakít, változásra késztet. Olyan alkotás, ami után már nem ugyanaz vagy, ami előtte.
Én többfajta versformában írtam. Amennyiben a hatás, a mondanivaló úgy kívánta, nem törtem meg a ritmus vagy a rímképlet megszerkesztése által. Fontosabb volt, hogy az az érzés, amit közölni szeretnék, akadály nélkül áramolni tudjon!
Egyik sem zárja ki a másikat. Amiért a verset formába helyezzük, a szótagok és rímek dallamossá, ritmusossá teszik, ezért a vers tartalma lehet érdekes és az olvasóban kelthet jó hangulatot-érzéseket. S a versalkotásban ez az igazi művészet.
A következő megjegyzésedre pedig a megjegyzésem: Azt írod: "a versnek egy sajátos nyelvezete van, ami olykor beleütközik a helyesírás hagyományosan elfogadott szabályaiba".
Igen, a cél a kifinomult költői kifejezésekben rejlik, és azok használatára is vannak szabályok. Gondolok itt az idézőjel, a felső vessző ' stb. használatára. Nem jeleztem továbbá, hogy fontosnak tartom a teljes mondatok használatát, a mondat első-szónál nagybetű és az írásjelek használata. Értelmetlen az a szokás, hogy pl. kisbetűvel kezdik a mondatot, a vers végéig hiányoznak az írásjelek…
Én sem vagyok verstani szakértő, de ha valaki törekszik a megfelelő versírásra, akkor jó, ha a legfontosabb szabályokat igyekszik elsajátítani, használni, betartani.
Szia Kata!
Pontosan ezért írtam meg a fenti írást, mert Mindenkinek az a vers…stb.
Neked az a vers, amit te gondolsz, állítasz róla. Ugyanakkor a kisbetűt, írásjelek nélküli stb. versek létjogosultsága azonos. Nagyon sokfajta vers van és mindnyájunk számára van olyan verstípus, amiről nem is tudjuk, hogy létezik, de valahol az is vers. Amit mi versnek mondunk, más nem mondja róla, hogy vers és így tovább…
Kihagytam azt, hogy azért arra nem árt ügyelni, hogy a versnek egy sajátos nyelvezete van, ami olykor beleütközik a helyesírás hagyományosan elfogadott szabályaiba.
Nem lehet versnek nevezni olyan alkotást, amely még a prózaírás követelményeinek sem felel meg.
Mindig szerettem a verseket, sokat megtanultam kívülről, s legtöbbre ma is jól emlékszem. Édesapám jól ismerte a verstant, tanította is, s gyönyörű verseit tudtam átmenteni a viszontagságos években. Sajnos, nem örököltem tőle eme nagyszerű tudását, de én is igyekszem a szabályos sorokkal-szótagokkal-rímekkel alkotott verselést tanulmányozva folytatni a versírást. Legtöbbször én is csak leírom a gondolataimat – amelyek itt-ott jól rímelnek, s utána igyekszem sorokba szedni, s a szótagokat formálva alakítgatni. Ilyen módon sohasem lehet egyszerre elkészíteni egy verset, hanem félrerakom, majd utána időnként előveszem, s szépítgetem, s legtöbbször ugyanazon sorokban megtalálom az alkalmasabb szavakat, hogy rímek szerint csengjenek a szóvégek. Persze, mindenki másként csinálja…
Én így tettem föl ma is egyik versemet.
Örülök a témának, tanulunk egymástól.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Balázs!
„Megvezettél” a címmel. Nem elég plasztikus, nem elég kifejező és nem is igaz. Az írásjelhiány pedig, azt sugallja: „nem kell komolyan venni ezt a fiút”.
Elolvasva a cikked és a hozzászólásokra adott válaszaid, már látható, hogy több van benned, mint amit a címben sejtettél.
A következő hozzászólásodban kaptad el a lényeget:
„Számomra a vers az, ami elindít bennem valamit, átalakít, változásra késztet. Olyan alkotás, ami után már nem ugyanaz vagy, ami előtte.”
Én is így gondolom. A cikkedet, kisebb-nagyobb hibáival együtt is jónak, hasznosnak tartom. És persze, nem kis bátorságot és önbizalmat sejtet egy ilyen anyaggal való jelentkezés, egy „idegen” helyen.
Ehhez gratulálok!
Persze „tökös gyerek”-nek akkor tartanálak, ha végig mennél a toplistánkon, s besorolnád műveinket, vers, majdnem vers és nem vers megjelöléssel.
Van-e egzaktabb módja a megértetésnek? 🙂
Üdv. a.
Kedves antonius!
Köszönöm neked, hogy olvastál.:)
Kezdjük a címmel:
Én úgy gondolom, hogy maximálisan kifejeztem azt a címmel, amit szerettem volna. Ezen nincs mit variálni, kombinálni, egyszerűen, lényegre törően van kifejezve. Én azt gondolom igaznak, amit a cím állít és erről akartam írni, sem többről, sem kevesebbről. Ha az címmel nem értünk egyet, várom a cáfolatokat és azok indoklását.:)
Nekem nincsenek idegen helyek és azt sem gondolom, hogy az írás közzétételéhez nagy bátorság kellett volna. Miért kéne?:) Ezt gondolom és ezt vállalom. Akinek nem inge,nem veszi magára.
Én abban nem látok tökösséget, hogy megmondjam valamiről, hogy az vers-e vagy sem. Elmondhatom, hogy számomra az e, de ez csupán egy szubjektív vélemény.
barátsággal
Balázs
Kedves Balázs!
Nekem ez a cím zavaros és csaknem értelmezhetetlen. A vesszőhiány, (ami fölött elegánsan elsiklottál, és ami egy irodalmi okosságokat felsorakoztató cikk elején eléggé profánul hat) még inkább azzá teszi.
A dolog szerintem több szót nem érdemel.
Üdv. a.
Kedves antonius.
Ahogy gondolod:)
Kedves Balázs!
Többszörösen is vitatott témát feszeget a cikked. Engem különösen az utolsó sorod gondolkodtatott el… nem írhatod, hogy "Bebifláz az ember valamit és használja…" – gondolj bele, hogy Magyarország nagy költői között is több olyan tanult ember akad, akik tanulták az írást – mégis ott a helyük a büszkeségeink között.
Alapjában véve igen, szabadon variálható, értelmezhető ma már sok minden. A tudományágakat is aprózzuk, specializáljuk, hisz minden fontosnak tűnik. Minden érdekes.
Liberalizmus van a high-tech világban is, az új évezredben. Az egyénnek, azok megélései vannak a középpontban.
Köszönöm, hogy olvashattalak.