Porszemlék

Felolvadtam az ítélet tűzében,
mint kávéban oldott cukorszemek,
s látom, ahogy atomjaira hullik
minden, mivel erre törekszenek.
Én meg csak heverek, s nem kevernek
az idők örvényei tébolyba,
s nem gyűröm magam alá a perceket,
ha nem érek már el a légyott-ra.
Életet tettet egy pillanat,
melynek sóhaját senki se hallja,
s mit büszkén hordoztam magammal,
más már magáénak vallja.
Úgy üdvözöl a nappal, s az éjjel,
hogy nem lógok rongyos koloncon,
s megtalálhatsz e díszes porcelán
falai között, egy könyves polcon.