Csendben osonva jött az ősz a kertek alatt,
gyér felhőkben álmosan megpihent a nap.
Nem simogatja már a fáradt arcokat,
mikor az emberek munkába rohannak.
Nyugat felől szél fújja szemükbe a hajat,
megrezegtetve lombját az útszéli fáknak.
Dideregve siet a gyerek-sereg, háton táska,
iskola előtt őket szigorú tanár úr várja.
Minden reggel ott áll, pálcával kezében,
ráncolt homlokkal, orcáján szemüveggel.
Azon törné fejét, előbb melyik gyereket
szólítsa, s kissé még meg is gyötörhesse:
megtanulta-e feladatát?, mert a múltban
él, mikor rend uralkodott az iskolákban;
a tanárt csend fogadta minden osztályban,
a tanulók fegyelmezetten ültek a padokban
meg sem mozdulva, a légy zümmögése
is hallatszott, ha egy nevelő belépett,
az osztály felállva, hangos köszönéssel
úgy fogadta a tanár urat, tisztelettel.
Fegyelmezetlen diák szigorú büntetésre várt,
amikor sarokba állítva szégyellte magát!
De az se ment akkor ritkaságszámba:
ha nádpálca-suhintás lett az ő jutalma.
Senki sem ment ellene sehová panaszra,
mert rendnek kellett lenni az iskolában;
a leckét mindenkinek tudnia kellett.
Az iskolába nem szórakozni, hanem
valamennyi diák csak tanulni ment be.
S most, akik néha megszegitek a rendet
jó lenne, ha ezen elgondolkodnátok.
Igaz, olyan fenyítőeszköz ma nincs már,
mint volt valaha – de el ne feledjétek,
hogy a tanáraitok jót akarnak néktek,
belőletek rendes embereket nevelnek!
Ezért azt mondom nektek, gyerekek:
mindenkor szorgalmasan tanuljatok,
tiszteljétek a tanítókat-tanáraitokat.
17 hozzászólás
Kedves Kata!
Bizony, mi még szégyenkeztünk amikor nem készültünk.:) Ja, és tényleg volt nádpálca!
Most mégis úgy gondolom, hogy a régi tanítók sokkal inkább szerették bennünk az embert, mint ahogyan az manapság van. (Tisztelet a kivételnek!) Fontosak voltunk, minden rosszaságunk ellenére. Talán ezért kaptak tőlünk Ők is, sokkal több tiszteletet. Szívesen olvastam versedet, hiszen szép emlékeket öntöttél ebbe a versbe, kedvesen.
Szeretettel: pipacs
Kedves Pipacs!
Igazad van, s bármilyen furcsa, a korabeli gyerekek jobban ragaszkodtak a tanítóikhoz, mint mostanában. Termézetesen kivétel akkor is volt, s most is lehet és van is. Nem is tudom, hogy jutott eszembe az egész, mégis eldöntötem, hogy megírom.
Köszönöm a látogatásodat és véleményedet.
Szeretettel: Kata
Elmeséltél szinte minden fontos momentumot a régi nevelés módszereiről, ami látszólag szigorúbbnak tűnhet egy mai gyereknek. De, ahogy Pipacs is írta, nem a gyerekek ellen volt..A tiszteletet nem a nádpálcával erőszakolták ki maguknak a tanítók, tanárok, hanem emberi magatartásukkal, tartásukkal, tudásukkal, példamutatásukkal.
A pálca inkább csak szimbólum volt…
Kedves Zsanett!
Arra emlékszem, hogy akkor a tanítókat nem csak a gyerekek, hanem a falvak, települések felnőtt emberei is tisztelték. Legtöbb tanító – szinte egyetlen diplomás – nagy tiszteletnek örvendett, s a felnőtteknek is segítője, tanítója volt. Ismertem olyat is, aki a felnőtteknek – minden fizetség nélkül – az esti órákban előadásokat tartott.
Köszönöm a látogatásodat, mindig szívesen lálak.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Vidám gyerekek voltunk, a nádpálcára én is emlékszem. Legjobban a körmös fájt, majd a tenyeres. A fenekes inkább megalázó volt, mert az osztály kinevette a homorító nebulót, aki kapta. De nálunk csak a fiúk kaptak ilyet, a lányok lelkivilágára vigyáztak, nekik csak a körmös és a tenyeres járt. De hamar el is felejtettük a sérelmeket, s megérdemeltnek is tartottuk a büntetést, hiszen a rend ellen vétettünk.
Osztom véleményedet, tudod a mi osztályunkban senki sem bukott meg és egy analfabéta sem került ki az iskolánkból. Belénk verték az alapismereteket a szó szoros értelmében az első két évben. Ezeket akarták Hiller haverék hét! évig tanítani. Ma a tanítók rettegnek a szülőktől, az ifjúságvédelmi törvénytől és az erőszakos diákoktól. Sok az analfabéta is újra. Most mi a jobb? Gratulálok elgondolkodtató versedhez, mely egyben állásfoglalás is a hagyományok mellett!
Kedves Alberth!
Én is ilyenre gondoltam, amikor ez a téma megfogant az agyamban. S az tény, hogy (én sehogyan sem értem), akkor szinte eltűnt az analfabétizmus, s most megint hol tartunk… Visszafelé haladunk? Azt sem értem, miért kell folyton – négyévenként! – mindent megváltoztatni, csak azért, hogy változzon valami… S az igazán nem fér a fejembe, hogyan merészkednek fiatal gyerekek kezet emelni, szemtelenkedni tanítóikkal, tanáraikkal… Azt nem mondom, hogy én is minden tanáromat szerette volna, de olyasmi eszembe se jutott – és másoknak se – hogy ne legyek velük szemben tisztelettudó. Igen, ez nekem állásfoglalás a hagyományok mellett. Talán mindenre érvényes, hogy ami jó a hagyományokból, azt ápolni kell, és nem megváltoztatni, ill. ha kell, akkor is csak azt kell változtatni, aminél jobbat-okosabbat találnak ki, ami előre visz, és nem visszafelé.
Köszönöm, hogy nálam jártál, és értékes hozzászólásodat is.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Régen valóban másként zajlott az oktatás. Szép versben emlékezel róla.
Szeretettel: Eszti
Köszönöm, hogy elolvastad, kedves Eszti!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Amint versedet olvastam ,arra gondoltam. – bár még ott tartanék.Amit leírtál nekem is a múltat idézi. Vannak dolgok amiket nem tapasztaltam meg, de azt hiszem azért a nevelés vidékenként változó volt. A tenyerest azt én is megtapasztam."Semmiség volt!" Tanítóimra viszont tisztelettel gondolok vissza.
Versedhez gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Kata!
Elgondolkodtam már én is többször a versed témáján… Miért van az, hogy akkoriban senki sem volt diszlexiás, mindenki megértette az olvasott szöveget, nem voltak szövegértési gondok? Miért van az, hogy most elsőben karácsonyra meg kell tanulni írni, olvasni? Miért van az, hogy a szigorú, számonkérő iskolába szerettek járni a gyerekek? Most meg olyan zsivaj van a tanítási órán az osztályban, mintha szünet lenne, mégis utálnak a gyerekek iskolába járni?
Valami rettentően el lett rontva az iskolai oktatásban /is/!
S a mondandó- hát, kár, hogy maga a nyers valóság! Ettől függetlenül – vagy éppen ezért – nagyon tetszett!
Judit
Kedves Judit!
Hasonló témában nem kell messzire mennem, apám és három fiútestvérem pedagógusi pályát választott, kisiskolásokat tanítottak (majd tovább léptek, kettő tanári pályán folytatta, egyik pedig váltott, aranyműves ötvös lett, aranykeze volt kicsi korától kezdve, s munkáját művészi fokon végezte. Tőlük nyertem tapasztalatokat, mintha én is azon a pályán éltem volna.
Mindenütt hallom, hogy rendetlenkedve, ordítozva várják a tanítókat a gyerekek, nem lehet őket kordában tartani.
Apukám kezdőként, falusi iskolában (hat osztályt egy teremben) tanított. A gyerekek reggel hangosan mondták a szorzótáblát föl- és visszafelé és többféleképpen, skandálva. Úgy agyukba vésődött, soha nem felejtették el. Nála az elsősök év végére folyékonyan olvastak. Két beteg kislányt ugyan felmentettek, de bejártak az iskolába, s legalább a viselkedési normákat megtanulták.
Valami biztosan nagyon elromlott az eltelt idők alatt az oktatás terén.
Köszönöm az értékes hozzászólásodat.
Kata
Kedves Kata, nagyon egyetértek a mondanivalóddal, valami nagyon elromlott a nevelésben, nemcsak az iskolákban.
Kedves Irén!
Valóban nagyon leromlott a tanítás színvonala, ha nem is egészen, de nagyon sok függ ettől az a szomorú valóság, hogy nő az analfabétizmus. Számomra szinte hihetetlen, hogy az iskolákat kijárt emberek nem tudnak olvasni…
Apukám nagyon-nagyon régen tanított, már abban az időben alig akadtak olyanok akik nem tudtak írni-olvasni. Visszafelé haladunk?
Köszönöm a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!A tenyerest meg a körmöst én is megtapasztaltam!Túl cserfes voltam óra alatt!
A tanító így vívta ki a tekintélyét a tanuló előtt egykor.De az a tanító értett a gyerekek nyelvén, sőt oda figyelt az otthoni gondokra,még ha rejtette is a gyerek.Ma már nem így van.
Később felső iskolában a tanár megmondta ,hogy annyira tisztel minden tanulót mint a tanulók őt!
Valami elveszett ami egykor meg volt.Az ember tisztelete!!!
A versedhez gratulálok!
Szeretettel:Lizett
Kedves Lizett!
Nem csak azért volt rend és csend a korabeli iskolákba, mert féltk a vesszőtől (volt, aki azzal is visszaélt), más eszközök is voltak. Apámat például mindig úgy fogadták, hogy mindnyájan a szorzótáblát mondták oda-vissza, s különféleképpen is. Ma pedig legtöbb pedagógus nem bír rendet tartani az osztályában… Valami változott, valami elromlott, az biztos. S ma már olyan vásott gyerekek kerülnek ki az iskolából, hogy egyenesen mehetnének akár a börtönbe is. Persze, akkor az olyan magatartásért, amit most művelnek – egyesek az iskolában – nem küldik javítóintézetbe az illetőt, pedig talán azoknak is jobb lenne.
S te jól összefoglaltad, hogy elveszett az ember tisztelete.
Nagy téma, erről lehetne csevegni.
Köszönöm, hogy elolvastad és értékelted!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Ez az emlékezés egy "tanvers" is lehetne. A változó világban minden más, de közel sem biztos, hogy jobb így. A személyiségi jogok valóban megvédik a diákot? – és még sok-sok kérdést fogalmaztál meg verseddel, ami elindul bennem elolvasás után. Bízzunk benne, lesznek akik tisztelik az embert, egymást! Tisztelettel: Éva
Kedves Éva! Bizony nagyon sokat változott minden, s nem hinném, hogy jó irányban. Hiszen naponta (most olvastam éppen, mikor beléptem az internetre), hogy megvertek egy tanárnőt, három szülő támadt neki. De hányszor előfordul, hogy a diákok is nekimennek a tanítójuknak. Micsoda világ ez? Jók azok a rendeletek, amelyek ennyi szabadságot nyújtanak a fiataloknak? Kelő szigor nélkül pedig nem lehet rend a tantermekbn, s anélkül a tanítás sem megy úgy, ahogyan kellene. Bizonyíték erre a statisztika, hogy az általános iskolát elvégzett fiatalok nem tudnak olvasni… Gyártjuk az analfabétákat?
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata