Ha szerelmes csöndben,
mellettem ülve,
Tornácról pergő esőcseppeket nézve,
Velem maradsz . . .
Ha az éj szülte hajnal gyermekét
Csodával várjuk még,
S az ébredő erdő hangját fülelve
Tartod szívemet a szívedbe:
Velem maradsz…
Ha a rét összes virágát,
Illatát, a Te ágyadra teszem,
Az új kenyér zamatát
Még mindig veled eszem:
Velem maradsz…
Ha a tornác jégpálcái
A kandalló mellé űznek,
S karomban csodálod
Izzó zsarátját a tűznek:
Velem maradsz…
Ha a nap estve szentülni tér,
S éltem lassan a végéhez ér,
Öledben suttogom majd.
Tudtam, mindig tudtam:
Te velem maradsz…
3 hozzászólás
Szépen zárod az alkonyi-életvégi képpel… és mégis az embernek olyan érzése van, mintha a "velem maradsz" folytatódna tovább…
legalábbis bennem tovább fut a zsongó dallam…
🙂
Kedves Márk! Ez nem igaz, hosszú hsz. csak úgy eltűnt!!!
Egyre jobban írsz, és szépen fejted ki az összetartozás, az örökké tartó szerelem képét. Csak a másik is így gondolja! Mit jelent, hogy a nap szentülni tér? Szent nap… szent este rendben, de szent napról nem tudok.:) Csak így tovább…
Szeretettel Irén
a nap szentülése, az a naplemente…:D így mondják a régiek…..
köszönöm a dícsérő szavakat