Rohanok, rettegek, félek,
A napok űznek, mint vadat.
S tudom, ők mindig itt lesznek,
Mikor elérnek vége lesz, vége, mindennek!
Végeznek velem, kitapossák szívem,
S eldobják a hóba,
Hogy nem is marad nyoma.
Rohanok, rettegek, félek,
Már itt vannak érzem,
Érzem, ahogy felfalják lelkem.
S az út végén vajon ki marad nekem?
Vagy mi lesz belőlem?
Üres emberi roncs, ki nem jó semmire?
Vagy már most is az vagyok?
S lélek már eltűnt?
A "sehol sem" az én lakom?
De mindegy, űznek és én rohanok
S most minden tekintetben,
Csak egy űzött vad vagyok!
Űzött vad
By Londonman
6 hozzászólás
Kérdés: mi lennél,ha megállnál ?
gyogyo kérdésére én is kíváncsi lennék..
A versed igazán jól sikerült.Gratulálok hozzá:)
Szia!
Érdekes ahogy fokozódik az űzöttséged a versen át. Jól átjön az érzés ami benned van, legbelül. A lélek viszont nem tűnik el belőled, attól ne félj, amíg élsz. Ha átlép más dimenzióba akkor a "ruháját is leveti" – meghal az ember. Arra meg még ne gondolj.Annyira ne rohanj. Szép napot!
Szeretettel üdv:hova
Elgondolkoztató a versed,tetszik nagyon.Tisztelettel Székelyke.
Sokan ezt érezzük, s azt, hogy semmi értelme.
Szia!
Olvastam a bemutatkozásod, amiben leírod, hogy verseid a pillanatnyi érzelmeidet tükrözik. Ezt a versed tipikusan ilyennek érzem. Jó vers, jól érzékelteted az űzöttség lehetetlenségét.
Üdv
((Zoli