Buszos kalandom

Kora reggel van és hideg,
minden tagom didereg,
fogaim vacognak,
nyelvem, mint egy jégkocka.
Kiérek a megállóba,
és beállok a sorba.

Kabát zsebbe dugott kezek,
egyirányba meredő fejek,
orrunk alatt ugyanazt mormoljuk:
hol késik már az a fűtött busz?
Múlik az idő, gyűlik a tömeg,
egy új érkező előre csörtet.

Negyed óra múlva a busz beáll,
és kezdődhet az igazi banzáj:
jó helyekért szemmel vernek,
még jobbakért furakszanak, löknek.
Végeláthatatlan hosszú percek múlnak
míg végre épségben felérek a buszra.

Már kényelmesen elnyújtóznék,
mikor jön az ellenőr a jegyekért.
Benyúlok a táskám legmélyére,
ott lapul lapul a szelvényke.
Átadom, és végre elindulunk,
már semmi sem állíthatja meg utunk.

Tükörben látom a buszsofőrt,
amint vigyorogva szédít egy nőt,
s hogy teljes legyen az összkép
szájában egy füstös cigaretta ég.
Hirtelen nagyot nyikorog a fék,
jobbra-balra, egymásra esik a nép.

Nagy szitkozódások a buszon,
egy macska szaladt át az úton.
Zárásképpen nagy levegőt veszek,
és egy általános kijelentést teszek:
nem fél semmitől, bátor és erős
a mindennapi tömegközlekedő.