Az elrendelés megcsúfolása

Miről szólni vágyam lenne, tiltott tudás
és barátom, kit szíve hozzám kötne
nem él ki szeretne, egyedül vagy Júdás!
van elég olyan, ki bírád elé lökne
Te kirekesztett az emberek közül
becstelen a bárányok seregében
halálának mindenki örül
és nem osztozik vele a vereségben.

Te, akinek lelkem adnám, figyelmetlen-
angyal, ki csak magában él, tisztaságban
ha hisz lángjában, boldog szemérmetlen
míg megtarthatnám őt a barátságban.
De áruló, mit keresel az arctalan tömegben
földre löktek, felsegítettek, de sebed hova?
nincs már kemény jégszíved oly töretlen
hogy ne néz magad mögé soha.

Siess, zárd rá az ajtót a fényszobára
és kik odabent maradtak, ne siras_distinctd
nem várat csúf megváltás a halálra
de az utca falára, még szavad felírasd:
'Nem volt övé az fény, a sorsot kinevette
eldobta az egyet, kiben élt, vélt szerelmesét
nyáját urának jó útra nem terelte
megsértett mindenkit, míg járta tengerét,

De egyet hitt: Itt és mindörökre, mi megmaradt
emlékszem -lángodra-, mert mellettem elhaladt.'