a porszemek keringve érnek célt a pamlagon.
Vaksin hunyorog a szemüveg a félbe hagyott könyvön,
pörkölt kávé gőze csiklandozza orrom, kiöntöm
a fületlen csészébe, mely vádlón mered rám,
mint bűnösre ki rémtettet követett el egy délután.
A levegő akkor besűrüsödött, fojtogatott.
Nem volt a világ szókészletében olyan példány mi lenyugtatott
volna, görcsbe rándult az elme.
Hosszú évek sejtbe ivódott fegyelme
megszökött, elhagyott.
A lehelletem apró kristályokká fagyott.
Kezem, mint idegen végtag tőlem függetlenül
lendült, s az apró kék mintás porcelán sértetlenül
pörgött a tengelye körül a kövön,
csak a füle és a nyugalmam hagyott el azon a csütörtökön.
6 hozzászólás
Szia!
Az egy nagyon szerencsétlen csütörtök lehetett. A visszaemlékezés , és minden egyéb ami kavargott ott belül… azon a reggelen.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Van ilyen és ehhez hasonló "csütörtök" az ember életében. 🙂
Köszi az olvasást.:)
Kedves Amarilla!
Most egy olyan érzés van bennem is, mint amikor valami rossz történik… A vers hangulata magában hordozza ezt az érzést.
Jól sikerült!
Üdv: Faddi Tamás
Kedves Tamás!
Az már nem rossz, ha át tudtam adni a rossz érzést…:-)
Ej, ej… hát földhöz vágtad szegényt…? Pedig nem ő tehetett róla…:))))
Vannak ilyen napok…
így járt szegény…:)