Néha azt hittem…

Néha azt hittem
Hallhatom Isten sóhaját
Úgy voltam hogy titkát tudtam
A remegő légnek
Ismertem a gyötrődő a napot
Kezembe fontam szál haját
És minden szólt minden hallgatott
Néha azt hittem
Csak én értem Istent
Beszéltek nekem
A nyár tenyerében a fák
Nádas suttogta félig a vízben
Fű és szúnyogok zizegték
Békák motyogták
Este az esték
Tikkadt sóhajjal kevertek
Magukba hűvös szavakat
A parton még
Sárga gaz sötétlett
S benne feküdtem hanyatt
Uram! ha akkor volt aki értett
Azt hittem én vagyok
Azt hittem bánatod
Mint apró cseppeket
A szikkadó határba
A nyárba hullatod
S én magamba rejthetek
Mindent ami drága
Néha mint óriási henger
Gördült bennem a magány
De azt hittem értelek
És hallottam ezerszer
Hogy szavaidat súgja a nyár
"Ne félj, csak higgy"
Hát hittem hogy ne féljek
És hengerek alatt nyomorgott
Bennem a lélek
És vártam hogy kiálts "Ne így!"
Mert én azt hittem értem
Minden szavadat
De hengerhez lapultam
Forogtam keréken
S magába tört az üres akarat
Majd azt hittem őrült vagyok én
És megsüketültem
S többé nem hittem hogy értelek
S az esték ugyan úgy feketén
Születtek a nyárba
És vörösen véreztek reggelt Nélküled
Amikor már emberek szavát
Markoltam keményen
Boldogan vakon
Mert kellett a Barát
Akit értek és aki ért
Hogyha hagyom
De most nézd Uram!
Megint itt vagyok szavadra várva
Hengerhez lapulva
Kerékbe törve
Árva
Tán sosem szóltál
S tán tudtam is
Hát beszéltem helyetted én
De mikor
Minden más remény
Undok és hamis
Nem kérem már hogy
Csak engem
Szánj meg szavaddal
Istenem…