1.Egyik nap megpillantottam,
s álmomból fel is mordultam,
hogy mi ez a szépség,
örömteli élettel,
tiszta lélekkel,
gyönyörű fényekkel.
2.Nem álom volt,
mégis tünemény,
s ahogy hozzám szólt,
a gyönyörű tündérlány,
ám homályosság veszi körül,
mert még álmatlanság kerül,
de felismerem én,
azaz angyali tünemény ott,
az nayám volt.
3.Dédelgetett kiskoromba,
nevelgetett nagykoromba,
s most itt vagyok,
a szeretetének fénye körberagyog,
s életemben utat mutat,
s ha majd felnövök,
ismét üres lakás zaját halja,
szegénynek megsokasodik minden baja.
4.Ám én mindig érte élek,
nem vesznek el régi évek,
emlékszem mindenre,
szeretetére, s minden kincsemre,
mivel elhalmozott,
majd elraktározott.
4 hozzászólás
A 3-as előtt elütötted az anyám-szót, s a "hallja" két l, mert két fülünk van:)
Egyébként tetszett ismét a versed.
S ne magázz!:)
Üdv: Lyza
rendben, bocsi!
a helyesírási hibáim meg azért vannak, mert gyorsan irok, és nem mindig nézem átt utána, de ezentúl mindig 🙂
Kedves Szabolcs!
…mindig nézd át… utána. Érzéseid, gondolataid szépek. 🙂
Szeretettel: Adrienn
köszönöm szépen a véleményed, a helyesírási hibáim a sietéstől vannak, de igyekszek változtatni rajta!
Szabolcs