Óriás

Még most sem értem
miért jössz vissza,
mint egy óriás,
ki átlépte az Üveghegyet.

Mi ez a mosoly at arcodon?
mikor van akit felemészt a fájdalom
talán azért,amiért Te most nevetsz.

Mondd ki vagy Te névtelen,
ki visszajössz,mint aki már létezett,
mint akit ismer az egész világegyetem.

Lépteid nyomában meghajolnak a fák,
én sem érzem mir rág,csak átdöf ez a világ
s eltapos mint Góliát egy hangyát.

S csak jössz,s az óriás hirtelen manó akar lenni,
gyorsan a tömegben elvegyülni,
olyan akar lenne mint Te vagy én,
hogy szeressék egy icipicikét.

Hibáid tettek olyan naggyá,
de nem bújhatsz el,óriás leszel,hogy lássák:
ilyen kiben nincs igazság.

Lesznek kik szeretnek,lesznek kik csodálnak,
kik veled akarják elkövetni a nagy hibákat,
de lesznek kik elítélnek,lesznek kik utálnak,
lesznek kik összesúgnak mögötted,
de odébb állnak.