Születésnapra

Évente egyszer eljön az a nap, mikor kívánhatunk valamit a születésnapi torta felett. Családtagok, rokonok, barátok kíváncsiskodó tekintete zár körbe. Próbálják ki találni, legbelül mire vágysz. Egy saját lakás? Egy saját kocsi? Mondhatja bárki, hogy önző. Ítélkezhetnek. De te sose tedd! Nem kívánságaink határoznak meg. Nem leszel attól rossz ember, hogy a szüleidtől el akarsz költözni. Nem leszel önző, ha a legszebbet kívánod magadnak. Sokkal fontosabb az, hogy ha álmod beteljesül:
A boldogság, és az elégedettség meleg fényében sütkérezel.
Vagy türelmetlenül várod, mikor teljesül a többi kívánságod?

Púder!
Mikor az emberek saját valójukat próbálják elfedni, eltakarni. Megtévesztik a világot. Téged is. Lehet beleszeretsz egy lányba, aki olyan szép. Aztán másnap meglátod smink nélkül, lehetetlenül összekócolt hajjal. Bájosan mosolyoghatnak rád, megtévesztve. Aztán csak a végén veszed észre, hogy kiraboltak. Akarva akaratlanul is elfordulsz, és tehetetlenül állsz magad előtt. Szíved összetörik, talán sohasem lesz képes szeretni, vagy megbízni. Tükörbe nézel. Elgondolkozol, hogyan nem vetted észre. Megfogadod, hogy még egyszer nem dőlsz be a csábító alma varázsának, mert megtanultad. Legbelül rohadt.
Mindenki rejteget valamit, ott. Mélyen. A púderrel próbáljuk magunkat tökéletesnek feltüntetni. Van mikor nem rossz szándékkal. Csak, hogy védjük magunkat a sérelmektől, a csalásoktól.
Egyedül a szem az ami, sohasem hazudik. A szem nem tud becsapni. Azonban néha magadat csapod be azzal, hogy elutasítasz minden csókot. Miközben legbelül másra sem vágysz!

Évek!
Gyermekkorunkban védtelenek vagyunk. Gyengék, ártatlanok, de sérthetetlenek. Még fogalmunk sincs a világ szörnyűségeiről. Ha megremeg a Föld elképzeljük, hogy szuperhősök vagyunk és csak játszunk tovább. Felnőtt korunkban meg rájövünk, hogy bomba volt. Kiskorunkban barátkozunk egy barna bőrű kissráccal, mielőtt még a szülők nem próbálnak távol tartani tőle, azzal, hogy ’fertőző beteg’. Később rájövünk, hogy roma volt. Aztán mi is elkezdünk ítélkezni. Gyűlölni.
A gyerekek még hisznek. A gyerekek még mernek álmodni. Kreatívak, boldogok. Szeretnek. Úgy, teljes szívből. Sajnos, ahogy felnövünk, ezek kezdenek egyre jobban elhalványodni. Hitünk elveszik, szívünk összetörik. Megkapjuk az első pofonokat. De megerősödünk. Elfelejtődnek a vidám játékok, az önfeledt nevetés. Ezúttal ha valami zajt hallunk, fegyvert fogunk. Miközben valaki csak egy meglepetéssel próbálkozik a közelgő születésnapunkra. Változunk! Lassan már csak az lebeg előttünk, hogyan keressünk pénzt, ahhoz hogy felépítsük életünket. Aztán, mikor valami tragikus történik, vesszük észre, hogy kidőlt az a fa, ami alatt gyermekkorunk öröm perceit töltöttük. Körbenézünk. Minden megváltozott. A környék, az emberek.

Évente, legalább egyszer sétálj, azokon a helyeken, amik hozzátettek valamit életedhez. Fájdalmas utakat is bejártál. De tanultál belőlük. Emlékezz arra és azokra, amik megváltoztattak, és tettek olyanná, amilyenné. Sose feledd el azokat a fákat, amik most nyomtalanul eltűntek. Magadba mindig képzeld el, milyen volt. Mert ha egyszer olyan helyzetbe kerülsz, ahonnan úgy gondolod nincs kiút. Az emlékeid azok, amikbe megkapaszkodhatsz. Segítenek.
„Születni és meghalni lehet egy nap alatt – de élni nem!”
Karinthy Frigyes

Anya!
Születésnapodon sohasem szabad elfelejteni, hogy ez nem csak rólad szól. Nem te vagy, aki órákat szenvedett. Aki sokszor nehéz időket átvészelve, de vakon is szeretve felnevelt. Aki tanított. Aki ölelt. Aki bíztatott.
Egy anya!
Minden születésnapodon menj oda hozzá. Jó szorosan öleld meg. Mond neki, hogy Szeretlek, és súgd a fülébe:
„Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent,
Hogy valamit teremtettél a semmiből,
Hogy üres zsebekből is képes voltál adni,
Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó
Köszönöm hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal.
(Még ha az a mosoly, néha el is halványult egy kicsit.)”
Pam Brown