Emberpók

Enyhe nyári szellő lengedezett. Fáradtan szemlélte környezetét és figyelte a folyamatosan gyülekező esőfelhőket. Tapasztalt pók létére tudta, nemsokára hatalmas zápor lesz. Mérlegelt. A lehetőségeit vette számításba. Nagyon legyengült az utóbbi napokban, ezért fontos volt, hogy mihamarabb élelemhez jusson. Ha most megszövi a hálóját, jó eséllyel elkaphat egy-két kövér legyet, vagy más ízletes rovart. A légnyomás bőven gondoskodott alacsonyabban repkedő ebédnek valóról. Azonban veszélye is van a hálószövésnek. Ereje elfogyhat, mire elkészül, és ha a zápor hamarabb lecsap, oda a háló, oda az élelem, és a túlélés esélye a nullával válhat egyenlővé.

Nem volt mai pók. Éppen ezért, emlékezett a jobb időkre. Amikor még nem volt ilyen kiszámíthatatlan a jövő. Nem volt ilyen szeszélyes az időjárás sem. Lehetett tartalékolni a szűkösebb napokra. Szemét lehunyva pihent egy keveset, mielőtt döntött volna. A fiatalokra gondolt. Türelmetlenek. Csak a mának élnek. De igazuk van. A régi tudás már mit sem ér. Folyamatosan változik minden és sosem az eddigi tapasztalatok, vagy a józan ész alapján.

Sóhajtva nekilátott a háló szövésének. Minden centiméterrel érezte, mint folyik ki belőle az erő. Az életét szőtte a szálakba. Nem érzett bánatot. Sőt. A munka haladtával megkönnyebbült. Most, vagy soha. Az utolsó millimétereket építette be a nagyszerű alkotásába. Remek, erősszálú ezüstháló lebegett a gyenge szélben. Bűszkén nézett végig az egészen, majd a főszálat megfogva elvonult megszokott rejtekhelyére. Alig helyezkedett el, máris elnyomta a fáradtság.

Mintha ólomból volnának a szemhéjai, olyan nehezen emelkedtek fel, pedig hallotta a kaparászást. Szerény kis ágyából rálátott az ajtóra, ahol éppen egy kövér pók nyomakodott át. Alig fért be rajta. Riadtan akart kipattanni az ágyból, de elszörnyedve vette észre, hogy nem tud. Csak négy lába volt. Helyesebben, ebből kettő inkább emberi kezekre hasonlított. Most mit csináljon ezekkel? A megszokott mozdulatok helyett a hátán fekve kapálódzott. Igyekezett hasra fordulni, de nem sikerült. Hamar feladta, mert rettentően elfáradt.

A nagy darab pók mérgesen fújt egyet, majd két lábával kinyitotta az aktatáskáját. A harmadikkal egy köteg papírt lendített a negyedik lába tövéhez. Mintha a hóna alá csapta volna. Az ágyból nézve legalábbis úgy tűnt.
– Látom, ma éppen nem dolgozik! – szólt az ágyban fekvőhöz.
– Csak egy kis pihenőt tartok, de ígérem, holnap …
– Holnap? Ugyan már! Az még nagyon messze van.
– Igazán csak egy kicsit kell pihennem.
– Jó. Azt lehet, de meg kell fizetni ám! Nem lehet csak úgy lustálkodni bele a világba!
– Fizetni? Mivel fizessek?
– Munkával. Csakis szorgos munkával.
– Rendben. Holnaptól, de most egy kicsit hagyjon pihenni, hogy erőt gyűjthessek.
– Ez így nem lesz jó! Ha holnap pótolja a mai munkát, akkor a holnapit mikor fogja?
– Csak van valami megoldás.
– Van. Most azonnal nekiáll dolgozni, különben értéktelennek nyilvánítom, és mint ilyent, ki kell vetnünk a társadalomból.
– Össze kell szednem magam. Alig van erőm mozdulni is. Ráadásul odavan négy lábam. Ezzel a maradékkal meg nem boldogulok.
– Arról én nem tehetek, hogy hiányzik néhány testrésze. Hálót szőni azért még tud, ugye?
– Reggel biztosan, de most már tényleg hagyjon kicsit pihenni, mert sosem nyerem vissza az erőmet.
– Ne fenyegetőzzön! Mit képzel? Én nem tartom fel abban, hogy hasznot hajtson! Na? Mi lesz? Nekiáll a hálónak, vagy sem?
– Az imént szőttem már egyet. Biztosan látta, mielőtt belépett ide.
– Ó igen! Remek, erős alkotás.
– Akkor vigye! Holnap készítek másikat, csak most pihennem kell.
– Rendben! A mai termelés letudva. Jó pihenést! Ne feledje! Holnap ismét jövök.
– Azt még meg is kell ám élni!
A kövér pók visszafordult az ajtóból, de nem szólhatott semmit, mert a fő szálon egy erős rántás felébresztette álmából a nem mai pókot.
„Jaj, de borzasztó álmom volt” – gondolta, miközben a következő rántás teljesen a mélybe húzta őt.

– Na! Ezt a hálót legalább jól elkaptad! Nem úgy, mint az ellenfélét a délutáni focimeccsen! – nevettek többen is a bajba jutott férfin, aki nem győzte két kézzel sepregetni magáról az erős ezüstszálakat.
– Legközelebb nem erre jövünk! – szólt az mérgesen, majd nagy erővel tovább gurította a bőrbogyót. A többiek is nekilendültek az útnak. Futva passzolgattak tovább egymásnak. Egészen a kocsmáig.