A város zaját kirekeszted.
Körülötted emberek.
Mégha meg is bámulnak sem érdekel.
Mintha nem is léteznének.
De amikor egy szerelmes pár halad el melletted,
felfigyelsz rájuk.
Kacagásuk felébreszt álmodból s egy másikba lök bele.
Ő is ott van.
Melletted.
Ti is így futottatok s nevettetek.
Boldogság volt azaz időszak.
De jött a sötét verem.
A ridegség.
S a halál beárnyékolta kedvesed.
Még ma is látod.
Még ma is hallod.
Elment.
S te elveszett lettél nélküle.
Nincs már senki,
aki az életedbe léphetne.
Aki megnevettethetne.
Aki boldogsággal töltene el.
Bosszút esküdtél.
S ebbe a bosszúba nem tartozik szerelem.
Csak halál.
Ezért is bolyongsz városról városra.
Ezért hagyod magad után keserű lángodat.
Mert érzed egy nap ez mind megöl téged.
De elfogadod.
Mert ő valahol már vár téged.
2 hozzászólás
szia!
Roppant szomorú alkotást olvashattam tőled.Értem én amit olvastam,de valahogyan nem áll össze a kép. Nem értem benne a lényeget…
Szerintem csapongóak benne a gondolatok.S összességében olyan ,mint az elcukrozott gyümölcsturmix. Összességében így gondolom!
Viszont ha részeire lenne bontva az alkotásod,külön-külön értékes gondolatokat lehetne kihozni belőle…
(megjegyzés: Én vagyok az aki nem irodalmilag,hanem tartalmilag próbálok véleményezni.Hát nem vagyok épp népszerű. A nyelvtani elemzést és a többit hagyom a hozzá értőknek!)
Szia!
Örülök annak, hogy őszintén szólsz hozzá az eddigi verseimhez. Vannak még ehhez hasonló verseim, amik talán nem igazán értelmezhetőek. Csak azt írom le, amit épp érzek és van, hogy mindez eléggé összekuszálódik.