Zöld volt, kilincsét éppen csak felértem,
Apa kulcsra zárta nappal és éjjel,
mögötte biztonság lett, mégis féltem,
ha üvegén árnyék táncolt a széllel.
Az ajtó színe aztán megváltozott,
fehéren, később barnán sóhajtozott,
zord télnek, forró nyárnak vádaskodott,
gyűlt évek repedésén ábrándozott.
Sokszor sarkig tárta váratlan öröm,
máskor unottan nyikordult a közöny,
s résnyin leste titkaim a küszöbön.
Öreg kulcsa benne jócskán megkopott,
két szárnyát már támadják szú ostromok,
és egyszer rajta majd senki sem kopog.
2011. 10. 02.
10 hozzászólás
Nagyon szép szonett.
Sok emlék lapulhat az ajtó mögött.
Szerintem mindenkinek van ilyen ajtaja, és amíg élünk azon biz kopogtatni fognak.
Igazán tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa!
Köszönöm szépen! Igen, mindenkinek van egy ilyen ajtaja, ami egyszer végleg bezárul, vagy már másnak fog kinyílni.
Üdvözlettel: Adrienn
Az ajtó, ha ugyanaz, sok mindent kitár, elrejt. Éreztem a versben, az emlékezést, a változást, és micsoda egyszerűséggel lehet ábrázolni ami lejátszódik.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Köszönöm, hogy olvastad, értékelted és örülök, hogy látlak. 🙂
Szeretettel: Adrienn
Szia Adrienn!
Az ajtó és az idő múlása közötti párhuzam. Én ezt éreztem a szonetted olvasása közben.
Szép. Érdemes volt elolvasni.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy olvastad. Jól érzed.
Szeretettel: Adrienn
Kedves Adrien!
Remek költeményt írtál, emlékezve a titokzatos ajtóra. Mennyi mindent elmondtál a szonettel… Rajongok a szonettekért, ezt olvasva, jó lett a napom! Remeken rímelnek a sorvégek. Jó volt olvasni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm szépen, hogy olvastad és értékelted. A véleményed mindig sokat számított nekem egy-egy versemről.
Szeretettel: Adrienn
Mélység és magasság két ajtó között-nekem teszik!
Kedves ruca!
Köszönöm, hogy olvastad és értékelted.