Az embert nem az élet neveli gondolkodásra. Az élet olyan természetes, mint a nappalok és éjszakák váltakozása, vagy az a tény, hogy a folyók a tenger felé sietnek. Az éhség, szomjúság, hideg és meleg elég biztonságosan kormányoznak a hétköznapokban: enni kell, menedéket kell építeni, meg kell védeni a kölyköket. Ez az állatok világa, akik általában jól is érzik magukat, ha ezeket az alapvető igényeket sikerült kielégíteni. Nagyjából az ember dolga is ez, van azonban egy fontos különbség. Az ember tudatban van annak, hogy minden el fog múlni, amit maga körül lát, és a szabály alól ő maga sem kivétel. A halál nevelte gondolkodásra az embert. A halál téteti föl a kérdéseket: mi a célja ennek az egésznek, ha nem lehet megtartani? Mi a halál, és hová megyek innen? Van-e visszatérés?
Alkudozás a sorssal. Ha már mindenképpen el kell menni, legalább ígérjenek meg egy elíziumot, Walhallát, mennyországot, boldog égi vadászmezőket. Ígérjék meg, hogy újból találkozunk a szeretteinkkel, vagy legalább azt, hogy visszatérhetünk a földre.
És vannak is, akik visszatérnek. A magyar folklór úgy nevezi, hazajáró lélek. A rokonok és a szomszédok azonban nem fogadják kitörő örömmel.
Nem bizony. Az emberek a világ minden részében úgy gondolják, hogy a halál megváltoztatja az embert, vagy legalább azt, ami marad belőle a halál után. A halott úgy érzi, valami nagy igazságtalanság történt vele, és azok ellen fordul, akik egyelőre még a földön élnek. Bosszút akar állni a vélt vagy valós sérelmekért. A halott sokkal veszélyesebb, mint az élő, mert nincsenek erkölcsi gátlásai. Mindent meg tud tenni, ami az élő számára lehetetlen: kijön a sírjából, átmegy a falakon, végtelenül erős. Megöli, vagy az őrületbe kergeti az élőket, és nemcsak a hajdani ellenségeit.
Nem csoda, hogy az emberek mindenféle óvintézkedéseket tesznek, nehogy visszatérjen a kedves halott. A prehisztorikus időkben eltörték a csontját, megkötözték vagy elhamvasztották a testét. A temetők jó messze voltak a lakott településektől, hátha a lélek elfárad a hosszú úton, vagy nem talál haza. A gyászolók szokatlan ruhákba öltöztek, bemázolták az arcukat, megnövesztették a szakállukat, nehogy rájuk ismerjenek. És itt felmerül a kérdés, ki vagy mi tér vissza. A test biztosan nem, hiszen mindenki látja, hogy mi lesz annak a sorsa. A lélek jár haza, de miféle ez a lélek? Először is látható, ami nem a transzcendentális dolgok jellemzője. Éppen olyan, mint életében, azt a ruhát viseli, amelyben eltemették, vagy csak egy szemfödelet, de senki sem mondhatja, hogy a ruhának vagy a halotti lepelnek is van lelke, aki a tulajdonosával együtt visszatér a másvilágról. A kísértetek ugyanazt csinálják, amit az életükben. A hírhedt angol útonálló, Dick Turpin tovább lovagol a kedvenc fekete lován. Egy másik lerángatja az ágyterítőt, Glamis Castle-ban egy láthatatlan valaki lenyomja a kilincseket, bemegy az ajtón, akkor is, ha kulccsal bezárják, vagy eltorlaszolják. Sir Roger de Fiennes dobol, a dobot és a dobverőket nem látni, csak a szikrákat, amelyek kipattannak a másvilági hangszerből. Egy Doggett nevű urat a harisnyatartójáról ismertek föl, amelyet sárga selyemszalaggal szokott megkötözni. Egy kaliforniai autóstoppos kísértet behúzta a kéziféket, amikor arra a helyre értek, ahol egykor balesetet szenvedett; egy sok száz éve visszajáró bűnös apáca rátette a tenyerét az ajtóra, és olyan forró volt a tenyere, hogy keresztülégette a deszkát. Egy kelet-angliai hölgy a halála után is elkergette a kertjéből az almatolvajokat. Sokan számolnak be arról, hogy hallották a kísérteties fehér vagy szürke hölgyek selyemruhájának a zizegését. Néha még le is fényképezik a kísérteteket, és el kell ismerni, hogy vannak nagyon hatásos felvételek.
Gondolom, az egyszerű emberek nem sokat bajlódtak a durva és finom anyag, vagy a test és a lélek közötti megkülönböztetéssel. Számukra az ember úgy ember, ahogy van, testtel, lélekkel, szellemmel együtt. Gondoljunk csak a régi egyiptomiakra, akik nem is elégedtek meg egyfajta lélekkel. A „ba” egy kicsit olyan, mint a szabadon szárnyaló madár. Egy kicsit csillag, és szívesebben élne a csillagok között, mint egy kriptában, vagy a legszebb piramisban. Ajándékokkal kell megvesztegetni, hogy a múmia mellett maradjon. A „ka” pontosan olyan, mint az ember; az a dolga, hogy fenntartsa a test életét. Az „ah” lélek szintén madár, és úgy látszik, a megdicsőült, Ozirisszá vált halott dicsőségét jeleníti meg. Lélek-fajta az árnyék is, aki vagy ami szintén túléli a halált. Ők négyen alkotják a lelket, vagy négy lélek van, ahogy vesszük, de valahogy nincs testtől független létezésük. A halott boldog másvilági életéhez egyformán szükséges a „ba”, „ka”, „ah”, árnyék, és a jól konzervált múmia.
És melyiket látja az egyiptomi Hamlet?
A „ka” megjelenése jót jelentett, az árnyék rosszat.
Itt egy nagyon fontos kérdéshez érkezünk, miért jár vissza a halott. Az egyik cél, ahogy mondtad, a bosszúállás. A modern spiritizmus úgy kezdődött Amerikában, hogy egy bizonyos Charles B. Rosma úr nem tudott belenyugodni abba, hogy őt évekkel azelőtt meggyilkolták. Minden nap visszatért ugyanabba a házba, és kopogtatásokkal próbálta felhívni magára a figyelmet. Csak akkor békült meg, amikor a Fox család felásta a megjelölt helyet a pincében, és talált egy halom csontot.
Vagy nem. Ezeket a csontokat nem látta senki.
Vagy igen. A folklór és az irodalom légiószámra ismer kísérteteket, akik nehezményezik, hogy elmaradtak a temetési szertartások. A sumer-akkád Gilgames eposz főhőse találkozik egy barátja bánatos szellemével, aki azt kéri, hogy temessék el. A görög eposzban ugyanezt kéri a sokcselű Odüsszeusztól a barátja, Elpenor. Az őrült Caligula császár is visszajárt, amíg el nem temették a meg nem érdemelt, de kierőszakolt tisztelettel. A kísértetek mindenre képesek, hogy megkapják azt, amit a jogos járandóságuknak tekintenek. Írországban egy parasztot idegen faluban temettek el; éveken át kísérteties temetési menet hozta vissza a szülőfalujába, Ballyferriter-be, míg a család tényleg el nem hozatta a koporsót. Több változatban ismerjük a történetet a boldogtalan kísértetről, aki kincseket ígér gyanútlan idegeneknek, ha gondoskodnak a földi maradványaikról.
Hogyan van az, hogy ezekre a lelkekre nem vonatkoznak a másvilági szabályok? Úgy értem, a legtöbb vallás azt tanítja, hogy a földi életre valamilyen jutalom vagy megtorlás következik, mennyország, pokol, de legalább egy kedvező vagy kedvezőtlen újraszületés. Miért engedik meg ezeknek a lelkeknek, hogy akár sok száz évig a földön bolyongjanak?
Indiában azt tanítják, hogy a kísértet-sors azokra vár, akik erőszakos halált szenvedtek, öngyilkosságot követtek el. Annyi évig maradnak a földön, ameddig különben éltek volna.
Ezt nem lehet elmondani minden nyugati kísértetről.
Nem lehet más magyarázat, annyira ragaszkodnak a földi élethez, hogy nem tudnak elszakadni innen.
És kincseket őriznek?
Ezt mondja a legenda. Sokan csak azért járnak vissza, hogy elriasszák a kincsvadászokat. Főleg a kalózok állítólag elásott kincseit részesítik ebben a kitüntető figyelemben, Új-Anglia partjain és rejtelmes szigeteken. Néha azt mondják, hogy a kincset meg lehet szerezni, de vannak bizonyos feltételek, például a kincsvadászok egyetlen szót sem szólhatnak ásás közben. A kísértet persze gondoskodik róla, hogy valaki megszólaljon, vagy legalább felsikoltson. Van egy ilyen történet, négy férfi ásott, nagy rettegésben, de szótlanul, amikor az egyikük észrevette, hogy öten vannak. Felkiáltott, az ötödik alak eltűnt, és a kincset senki sem találta meg többé.
Őrző-védő kísértet, ez nem rossz. De miért jó azt nekik, ha megőrzik, hiszen úgysem tudják felhasználni.
Azt mondják, vannak, akik egyszerűen nem veszik észre, hogy meghaltak; folytatják az életüket, mintha mi sem történt volna. Legfeljebb csodálkoznak, hogy nem látják őket, vagy nem válaszolnak a kérdéseikre.
Nekem tetszenek ezek a hasznos kísértetek, például akik bejelentik, hogy haláleset lesz a családban. Ott van a ragyogó fiú Corby kastélyában. Egy látogató leírta a tapasztalatait, idézem: „Először csak valami fényesség volt a szoba közepén, de hamarosan olyan lett, mint a lángoló tűz. Hirtelen ott állt az ágyam mellett egy szép, fiatal fiú, fehér ruhában, aranyos fürtökkel. Néhány percig állt ott, és úgy tűnt, szelíden, jóakaratúan figyel engem. Aztán elment, vagy inkább elsiklott a kandalló felé, amerre nem volt kijárat, és hirtelen eltűnt.”
Ez nem hangzik nagyon félelmetesen.
Lehet, de a látogatót hiába marasztalták. Pedig nem is rá vonatkozott a jelentős üzenet.
Vannak más ilyen túlvilági hírnökök is?
Persze. Tamworth kastélyban egy fekete ruhás apáca jelenti be, hogy hamarosan meghal valaki a családban; Lord Byron családját egy fekete barát szokta tájékoztatni. Oxenhamban egy fehér madár jósolja meg a halált, Írországban a banshee, aki se ember, se állat, de borzalmas hangon tud sikoltani. A halált jósló kísértetek közül kétség kívül a legfurcsább a heathfieldi; nem más, mint kísérteties zene, amelyet a 12 század óta hallanak az érintettek.
Nem meglepő, ha sokan azért térnek vissza, mert még van valami elintézetlen dolguk. Dante például azért jött vissza, hogy közölje, hol találják meg a Paradicsom utolsó énekeit. Van egy másik híres történet, eszerint egy Marteville nevű holland úr azért fáradt vissza a túlvilágról, hogy közölje özvegyével, hol találja meg a számlát, amellyel igazolhatja, hogy a 25.000 guldent kifizette a perrel fenyegetőző aranyművesnek. A nyugtát meg is találták az íróasztal titkos fiókjában. Kicsit ront a szép történeten, hogy Marteville-né forgalomba hozott egy másik változatot is, eszerint Swedenborg, a nagy svéd látnok álmodta meg, hol kell keresni a fontos dokumentumot.
Ettől nem lesz kevésbé rejtélyes.
Mi azonban kénytelenek vagyunk más példákkal igazolni, hogy az általános hiedelem szerint a halál nemcsak iriggyé, gonosszá és bosszúállóvá tehet, hanem megajándékoz a múlt, jelen és jövő nagyon kívánatos ismeretével. A bölcs kísértetek sora talán Sámuellel kezdődik, akit, mint tudjuk, az endori boszorkány idézett fel, és pontosan megmondta, milyen sors vár Saul királyra. De lehet, hogy ez sem a legjobb példa, mert Sámuel ezt már életében is meg tudta volna mondani, már ha egyáltalán megkérdezik.
Lényeg, hogy sűrű sorokban követték és követik őt a hazajáró lelkek vagy szellemek, akik megtalálják az elveszett nyugtákat, azonosítják a gazembereket, akiket nem ért el a törvény keze, érdekes intim részleteket mesélnek Napoleon vagy Marie Antoinette magánéletéről, elárulják, hova rejtették el a végrendeletüket. Persze, még többen vannak, akik a síron túl már csak prédikálnak, és köztük igen sokan mondják magukat rézbőrű indiánok szellemeinek.
Igen, a rézbőrű indiánok mostanában határozottan divatba jöttek. A halál azonban nem egyformán hat az emberekre, egyes szellemek határozottan oktalanul cselekszenek. Ilyen a legtöbb romos vagy egyszerűen csak félelmetes lovagvár kísértete. A nap minden órájában vagy az év meghatározott napján megjelennek ugyanabban a teremben, végigvonulnak a folyosókon, felmennek a lépcsőkön, és közben észre sem veszik, hogy az ajtókat már régen befalazták, vagy lebontották a lépcsőt. A kísértet bemegy a lezárt helyiségbe, és egyszerűen eltűnik. Azt mondhatjuk, ez a legbiztosabb kritérium, erről ismerhetjük fel, hogy valóban kísértettel van dolgunk: eltűnik. Hogy közben a láncait csörgeti, vagy a fejét a kezében tartja, az szinte mellékes; inkább csak színezi a különben meglehetősen egyhangú történeteket. Sok híres kísértet tartozik ebbe a kategóriába: a londoni Tower-ban sétáló Anne Boleyn, a Hampton Court palota folyosóján sikoltozó Catherine Howard, Littlecote House-ban a „gonosz” Will Darrell, aki megbízható rendszerességgel jön el újra meg újra, hogy a szeretője újszülött csecsemőjét behajítsa a kandalló tüzébe.
Valamilyen oknál fogva Angliában több a kísértet, mint más európai országokban.
Talán csak többen mertek beszámolni az élményeikről. Az angolok nem tartják feltétlenül bolondnak azt, aki kísértetet látott – a franciák igen.
Sőt igen büszkék a kísérteteikre. Nem lepődnék meg, ha olvasnék egy ilyen hirdetést: hatszobás vidéki ház kísértettel eladó. Egyszer megszálltunk Penzance-ban egy fogadóban, amelynek a földszintjén kocsma volt. Olyan igazán régi angol, vagy még pontosabban cornwalli kocsma – a kettő nem ugyanaz. Lelkesen mesélték, hogy itt egykor csempésztanya volt, ma is megvannak a titkos hátsó kijáratok és búvóhelyek. Természetesen volt egy saját házi kísértetük is. A fogadós maga nem látta, de letette a nagy esküt, hogy a kutyák, jól megtermett, vad külsejű állatok, vinnyogva bújnak el, amikor a kísértet végigmegy a folyosókon.
Olyan sokan mondják, hogy a kutyák többet látnak, mint az emberek, talán van benne valami.
És te láttál már kísértetet?
Sajnos nem. De volt egy-két élményem, ami meggyőzött arról, hogy a világ sokkal gazdagabb, mint amennyit közönségesen látunk belőle. Egy este a kertünk végében láttam egy hatalmas fekete gömböt, vagy nem tudom, minek nevezzem. Elég jól lehetett látni a holdfényben. A gömb végiggurult az udvaron, majd föl a kerítésre, aztán eltűnt a szomszéd udvarában. Nem maga az esemény volt nyugtalanító, hanem a gonoszság, amely szinte sugárzott belőle, mintha egy csomó gonosz erő adott volna egymásnak találkozót. Anyám azt mondta, biztosan egy macskát láttam. Nem győzött meg, mert Pesten nem élnek 2 méternél magasabb nyávogók.
A sötétség, de a holdfény is megcsalhatja az érzékszerveket. És te hogyan magyarázod?
Egy Leadbeater nevű teozófus azt írja, hogy a gondolatok bizonyos körülmények között formát ölthetnek. Minél több ember gondolja ugyanazt rendszeresen és nagy intenzitással, annál valószínűbb, hogy ez történik. Azt mondja, az ismétlődő gondolat, vagy még inkább érzés automatikusan erősödik és visszahat a megteremtőjére, provokálja, hogy attól a gondolattól vagy érzéstől ne tudjon megszabadulni. Különösen erős formákat teremt a gyűlölet vagy irigység, és állandóan keresi a gyenge pontot, ahol támadásba lendülhet. Leadbeater ezzel magyarázza az úgynevezett családi kísérteteket: előbb csak látni vélik, aztán egyre többet beszélnek róla, a gondolatforma megerősödik, és egy idő után nemcsak látható lesz, de azt a benyomást kelti, mintha önállóan cselekedne.
Mit keresett egy gondolatforma a kertetek végében?
Persze nyomozni kezdtem, mi történhetett régen ezen a vidéken. A mi házunk csak kb. 30 éves volt akkor. Egy városszéli legelőt parcelláztak fel, így épült a kertváros, amelyet az öregek, nem tudni, miért, Löffler-telepnek neveztek. Hajdan itt erdők voltak, és itt vadászott Mátyás király – ezt mondja a városi folklór. Talán akkor történt itt valami, ami megfelelt a reneszánsz életérzésnek.
Hiszi a piszi.
21 hozzászólás
Érdekes írás, mint mindig.
Szia! Na most nem vagyok tisztában azzal, h ez a cikk a kísértet-hagyományokról szóló ismeretterjesztés-e, vagy egy keleti vallás promóciója? Ha az első: nagyon érdekes, tele van adattal, információval. Ha a második: vagyis egyfajta agitáció, az is nagyon érdekes, de nem tudom, nem derül ki, van-e személyes közöd, kötődésed hozzá? Mi köti össze a két témát? Mi köze egy ír kísértetnek, és egy indiai bhaktinak egymáshoz? Gondolom, a buddhizmus, vagy a Krisna hit szerint az, hogy az európai kísértet hiedelmek a tudatlanságon alapulnak, míg a Bhagavad-gitá-ban megvan mindenre a magyarázat. Rettenetesen érdekes, sokakat foglalkoztató dolgok ezek.
A katolikus hit szerint Jézus mindent elmondott a túlvilágról híveinek, amiről nem beszélt, az nem létezik. (Kísértetekről, hazajáró szellemekről, rontást hozó boszorkányokról, és emberbe belebújó ördögökről nem beszélt!) Erre a konklúzióra jut egy német tanárnő az 1920-30-as években. Vallásos nevelést kap, majd egyetemi tanulmányai alatt szakít a vallással. Figyelme az ezoterikus dolgok felé fordul, tagja lesz vmelyik szabadkőműves páholynak, szellemidéző szeánszokon vesz részt. Amit keres, a bizonyosságot, van-e túlvilág, nem találja meg. Visszatér Istenhez, s a Bibliában megleli az előbb idézett választ kérdéseire. Tapasztalatait megírja. A könyv címe és a szerző neve e pillanatban nem jut eszembe, ha megtalálom itt valahol, vmelyik könyvespolcon, közreadom. Meg kell említenem Szepes Mária nevét újra, és a Vörös Oroszlánt. Aki kedveli az ezoteriát olvassa el! Köszi, h újra megtaláltál minket egy jó témával!
Szia, Laci,
1. a cikk a saját személyes véleményem, nem kell elfogadni, nem akarok senkit megtéríteni. remélem, van benne pár érdekes dolog, ennyi.
2. a cikk végén van egy kis kiegészítés, ellenvélemény, ezt se kell elfogadni.
3. nem vagyok katolikus
4. a bibliában nagyon kevés dolog van azok közül, amik engem érdekelnek. te komolyan mondod, hogy ami a bibliában nincs benne, az nem létezik? (vasút, repülőgép, számítógép, vitorláshajó, Magyarország, Mari néni a szomszédból, stb. stb.)
5. Vörös Oroszlánt olvastam. Ragyogó téma, de engem a könyv stílusa nagyon idegesített. el is ajándékoztam valakinek.
szép napot.
Szia Márta! Jézus a túlvilágról beszélt, arról mondott el mindent, én is ebben a vonatkozásban hoztam fel, s a túlvilágon tényleg nincs vitorláshajó, és elektromos hajsütő. Elismerem, a tények makacs dolgok, itt a földön viszont létezik számítógép, stb. Örülök annak, h amit leírtál az a saját, személyes véleményed, ill. meggyőződésed! A vallásokban van valami közös, s ezt a közöset kell megtalálnunk, ha jól meg akarjuk érteni egymást. Kíváncsi lennék egy teljesen pártatlan szemlélő véleményére, neki melyik vallás lenne testhezállóbb, és miért? Két, ilyen vagy olyan irányban elkötelezett hívő sztem nagyon nehezen tudná egymást meggyőzni, mindkettő fújja a magáét! Remélem nem haragszol?
Dehogy haragszom, Laci. Ez csak egy cikk a sok millió között. de azt hiszem, le fogom törölni az "utóiratot," nem illik oda.
tényleg nem nagyon illik, de ezt nem mertem volna kimondani, annyira szeretem az írásaidat!
Kedves Müszélia!
Érdekes cikkedet nagy kíváncsisággal olvastam. A Ghost című film vicces jelenete jutott az eszembe, amikor Whoopi Goldberg halottlátói minőségében felkiállt, hogy mindenki menjen haza, mert elege van. A körülötte várakozók nagy része a székeikből felállva a falon át tűnik el… 🙂 Nos lehet, hogy gyakrabban találkozunk kísértetekkel, mint gondolnánk.
"A régi ház lakói" című versemben megpróbáltam leírni az én meglátásomat a kísértetek miben létéről. Nem kötelező elfogadni, de mint a cikkedből kiderül rengeteg féle vélemény van ebben a témában. Az enyém is egy a sok közül.
Judit
kösz, hogy olvastad. 2 vicces kísértetsztori: oscar wilde-től a canterville-i kísértet, és volt még egy színdarab, nálunk is játszották, angol címe blithe spirit, talán neil simon. sajnálom, hogy ezt nem én írtam.
Kedves Müszélia ! Engem nagyon érrdekel minden féle kisértet . Hiszek bennük és bár látni nem láttam de tapasztaltam furcsa dolgokat .Anyukám komolyan foglalkozik ezotériával és vele is sokat beszélgetek ilyesmiről . Tetszett az írásod nagyon érdekel a téma , ha írsz még hasonlót biztos elolvasom .
Üdv , Justina
én sem láttam hagyományos értelemben vett kísértetet, csak fura dolgokat. azokat viszont többször is. valami biztosan van a mindennapok világán túl.
Hát az biztos ! Amit én éreztem azt nem igen leher mással magyarázni ….
sajnos, abbahagyták a témával kapcsolatos tudományos kutatásokat, "nem éri meg" nekik. mondjuk, volt a 20. század elején pár komolytalan kísérlet, de ezen már lassan túl lehetne lépni.
Ha nem baj elmondok egy esetet .
Anykám régebben egy öregek otthonában dolgozottápolómként .Többször megttörtént vele , hogy a nővér hívó, vagy nem tudom mi a neve , egy üres szobából szólt , és minden alkalommal semmi jelére nem akadt ,hogy bárki járt volna ott.De ennek ellenére még sokszor szólalt meg így . Anyám több kolégája is látt , hogy ha ő van ügyeleten akkor valaki így ugrattja ,és végül nem tudtak más magyarázatot adni , mint , hogy talán az épület saját kis temetőjének egyik lakója lehet …
könnyen lehetséges, hogy egy testetlen lélek – akit annak idején a nővérek nem láttak el rendesen. mondjuk, idős embereket nehéz is. tudom, mert nehéz lenne engem is…
Ez határozottan érdekes volt! Érdekes és komplex. Még szerencse, hogy nem éjszaka olvastam, mert rám hozta volna a frászt…
Anno kamaszkoromban nagyon akartam kísértetet látni, még írtam is ilyesmikről. Aztán sok évvel később eljött hozzám egy aznap elhunyt idős néni elköszönni. Na, azóta nem szeretem a túlvilági jelenségeket, sem észlelni, sem látni nem akarom őket! Brrrr… :S
Ez, hogy értendő? Tényleg megjelent, vagy csak álmodtad?
Nem láttam, viszont hallottam és éreztem. Utána napokig nem mertem sötét szobában aludni…
Nem jó tőlük félni állitólag azzal csak bevonzod őket , nem mintha én nem kapnék frászt …de az szinte majdnem biztos, hogy ők már nem árthatnak az élőknek ,( már ameik jószándéku , mert sajna tényleg van aki rosszat akar ) mi viszont kárt tehetünk magunkban , ha bepánikolunk …
Én is szeretnék látni kisértetet …..de anyukám , aki mint mondtam nagyon sokat foglalkozik velük …és látott is már , azt mondja , hogy inkább ne kivánjak ilyesmit , mert , ha nem is bántanak , némeik , például akik erőszakos halállal haltak , nagyon rondák tudnak lenni ,szegények …
A csengő az üres szobából talán egy tréfás kedvű villanyszerelő ötlete volt…