A számláló rejtélye (A fagyi visszanyal)

Zacc igazgató, a Légvétel Bizottság elnöke érdeklődve nézett Moff kisasszonyra, aki a kis társaság közepén állt és begörbített ujjával kérdőjelet mutatott felé.
– Tőlem kezdhetünk – válaszolta a néma felhívásra, majd kezével a hosszú asztal melletti székekre mutatott.
Elhalkult a beszélgetés, a jelenlévők székeket tologatva próbáltak harcüléspontokat felvenni, bár nem sok választásuk volt: Hagyományosan, a Csöröge pártot, a királyság éppen hatalmon lévő legerősebb pártját mindig az ablaknak hátat fordító széksor illette meg. Szemben az ablakokkal,(ha épp voltak ablakok) az ellenzéki Mutyulina párt képviselői ültek.
– Megjegyzem – állt is fel azonnal Cuppy úr a Csöröge párt pénzügyi zsenije – az ellenzék nem kezeli megfelelő komolysággal a témát. Simítjuk úr megint késik.
– Elnézést kérek a párttársam késéséért. – Prütty Feri az ellenzék tánccsoportjának manadzsere indulatosan ugrott fel. – Meg is értem, ha esetleg egy komolyabb számításba van elmerülve, mint sem egy rossz törvényen csámcsogjon itt velünk.
– De kérem! – fakadt ki Porhanya úr a királyi Csörögék vezére indulatosságot mímelve. – Lehet, hogy önnek nem tetszik, de az ellenzék többsége is megszavazta a törvényt – itt Moff kisasszonyra mosolygott, aki valójában a Mutyulina pártot vezette, mióta a választott elnököt tévedésből előzetes letartóztatásba helyezték.
– De uraim! – emelte békítőleg Zacc igazgató a kezét.
A Légvételi Bizottság elnöke sosem volt egyik pártnak sem a tagja, függetlenként vezette a bizottsági munkát. Csendes ember volt, mégis hallgattak rá, mert megmaradt benne az a határozottság, amivel egykor komoly karriert épített. Emlékezett még a téli napra, életének talán legdicsőbb szakaszából, amikor disznó-felvásárlóként teljesített szolgálatot, – pillanatok alatt lecsendesítette a két verekedőt ott a mázsaház előtt hajnali négykor. Előbb a józanabbik fejére csapott, aztán a másikra, bár azt el sem érte úgy igazán, mert az magától összerogyott.
Minden bizottsági ülés előtt csipkelődős párbajokkal kezdtek, de valahogy a végén mégis kézfogással búcsúztak egymástól. Szinte természetes volt már az is, hogy a két pártvezér – a békét demonstrálandó – még puszival is megpecsételték a munkát.
Prütty Feri érezte, most neki kell kiállnia, hiszen az ellenzéket csak Moff kisasszony és ő képviselik. – Mi nem akarjuk felülbírálni a törvényt, mi úgy végre hajtjuk, ahogy kell, csupán megjegyezzük, hogy úgy rossz, ahogy van.
– Azért, ha ifjú barátom ön is végig olvassa figyelmesen a törvényszöveget rájön, minden az egyén érdekében történik – Lázárné úr, a Csöröge párt titkos tartaléka azonnal magázódni kezdett, ha kicsit idegessé vált. – Mert ugye, miről is van szó? Mindenki nyakában ott lóg a kis légvétel számláló, ami el is küldi az adatokat azonnal a központi elemzőbe. Ezeket a számokat a betegellátás is felhasználhatja, de akár a sportalkalmasságban, ne adj Isten a kriminalisztikában is jó támpontot nyújthatnak.
– Bocsánat! Nem mindenkinek, mert a képviselőknek nem kötelező, sőt; a titkosszolgálat ajánlására meg is tiltották nekik… nekünk – pontosított Feri.
Pontosított volna még, lett volna mit, de kivágódott az ajtó, és Nasztázia kisasszony perdült a ruhafogas elé, dobálta le a felesleges ruhadarabokat.
Még azt az egyet ledobhatná nyugodtan, bámult rá elmélázva Prütyy képviselő és megnyalta a száját. Bár biztosan van az alatt is valami, de hogy melltartót nem hord, arra meg mert volna esküdni.
– Kezdhetünk! – tette le az asztalra a felvételre állított telefonját Nasztázia, a bedolgozó jegyzőkönyvvezető.
– De kérem! – méltatlankodott Moff kisasszony – mi ragaszkodunk a pontos jegyzőkönyvvezetéshez.
– Mire az ülés végén megigazítja a kisasszony a sminkjét, minden betű be lesz ütve… még a hangsúlyok is – tette hozzá kicsit csúfondároskodva a megszólított.
– Egyáltalán miért kellett összehívni bennünket? – Moff kisasszony mondta az első mondatot, ami jegyzőkönyvbe került. – Kedden délután a Csöröge párt elnökével megvitattuk a főbb kérdéseket – és Porhanya úrra mosolygott, mint aki tiszteli az ellenfelét.
– Igen, itt, ebben az irodában futottunk át minden kérdést, amiben addig nem tudtunk zöldágra vergődni – bizonyította az ellen-párt elnöke. Még az asztalos is csodálkozott, hogy a vezetőknek mennyi üggyel meg kell küzdeniük, mielőtt utasítást adnak a beosztottaknak. Bár máskor nem szabad engedni, hogy munkaidőben zavarjanak bennünket a karbantartók – tette még hozzá.
– Egy olyan esetről van szó, amihez még csak hasonló sem volt eddig – Zacc igazgató, bizottsági elnök a telefon felé fordulva beszélt, nehogy egy hang is kimaradjon a jegyzőkönyvből. – Arról van szó, ki kell vizsgálnunk mi okozhatta a rendkívüli légzésszámot egyik királyi alattvalónál.
– Mennyi volt? – Nasztázia kisasszonyból, a bedolgozó jegyzőkönyvvezetőből önkéntelenül bukott ki a kérdés, felé is nézett mindenki.
– Volt egy félpercnyi időszak, amikor nyolcvannyolcas légzésszámot regisztrált a műszer.
– Az fenomenális! – kiáltott fel Moff kisasszony.
– Olyan nincs! – Cuppy úr, mint pénzügyi zseni otthon volt a számok birodalmában. – Az ki van zárva.
– Szerintem is – Lázárné úr felemelte az ujját, figyelmet kérve, majd megigazította a selyemsálat a nyakában. – Emlékeztek a tavalyi a légvételi csúcsra? A kis Cupi negyvenegyet tudott, de a második perc felénél lefordult a székről. Akkor a nyolcvannyolc? Lehetetlen.
– A műszer hibája?
– Fondorlatos hamisítás?
– Ne találgassunk, kérem! – Zacc igazgató nem akarta, hogy vita alakuljon ki megint. – Kis tudományos megközelítés… kérem!
– Úgy tudom, ha nem megy másként, akkor a bizottságnak jogában áll belehallgatni a hangfelvételbe, amit a műszer szintén rögzít. – Lázárné úr nem hiába volt pártjának titkos tartaléka, tovább tudta lendíteni a nyomozást.
– Az már biztosan törlődött, mert három nap után automatikusan megsemmisül a hang.
– Akkor még két óránk van, ugyanis akkor telik le a három nap – számolgatott halkan az elnök.
– Az fenomenális lenne – lelkendezett Moff kisasszony – Az utolsó percekben, de akkor is megoldjuk.
– Nasztázia drágaságom! Repüljél át a titkosszolgákhoz, hozd el a lemezt és a lejátszót! – Zacc úr leglágyabb hangját vette elő, majd, mint aki siettetni akarná a kisasszonyt, mindkét tenyerével egyszerre rávert a fenekére.
– Az alattvaló, akinek a rögzítőjét most meghallgatjuk, az országban tartózkodik?… esetleg már nincs is szabadlábon? – hangzott a kérdés az ellenzék oldaláról.
– De kérem! –méltatlankodott Cuppy úr – ez egy demokratikus királyság.
Kár volt neki a demokráciát ráhúznia a királyra, mert bár nyilvánosan ki nem mondták volna, mégis mindnyájuknak ugyanaz jutott eszébe. Mármint a király önkéntes száműzetése.
Mindenki másként tudta, mert csak súgva terjedhettek a hírek, ha a királyról volt szó, és így egyre ferdült a történet. Az a pár ember, aki ismerte a titkosszolgálat jelentéseit az tudta, az uralkodó nem a pusztában vezekelt a népe pénztárcájának dagadásáért, bűneinek bocsánatát kérve, hanem…, hanem az a tíz évvel előbbi látogatás borította fel a felség fenséges programját, amikor egy afrikai törzset látogatott meg a miniszterei kíséretében.
Valami nagyon kesernyés italt hoztak a vendéglátók, hogy a kedvükbe járjanak, de mert nem voltak hozzászokva, különös változáson ment át a tudatuk.
A király, miután felhajtotta a jó félliternyi édeskés italt felállt, odament a félig meztelen néptáncos lányok közé, és úgy csapkodta a talpát ő is a földhöz, mint azok, és istenuccse, ha a bőre nem világosabb, elkeveredett volna köztük. Persze neki ott elől nem emelkedtek a ritmusra olyan észtvesztően a mellei, mint a fekete szépségeknek, csupán a királyi medál verte az állát minden nagyobb felugrásnál. … és hát, amikor vége lett a táncnak, két lány belekarolt és vitte a vendéget be egy félreeső sátorba. Mentek volna a miniszterek is, de elhúzták előttük a függönyt, így csak a hangokat leshették naplementig. Akkor vették a bátorságot, hogy mégiscsak megszólítják az uralkodót. Őfelsége, mikor már unta a könyörgést kiszólt: menjetek a francba, én maradok.
– Uraim és hölgyem! – szólt lihegve a mindig késésben leledző Simítjuk úr, aki már fél füllel azóta figyelt, hogy becsukta a távozó Nasztázia kisasszony mögött az ajtót – ha elérhető távolságban van az illető személy, hozassuk ide, és hallgassuk ki.
Zacc igazgatónak is tetszett az ötlet.
– Ha a többiek is egyetértenek vele, azonnal idehozatom Laja mester urat, és feltehetik neki a kérdéseiket.
– A Laja? – kapta fel a fejét Simítjuk úr a későn jövő gazdasági kutató – hát a Laja kalapál ott kint – mutatott az ajtó felé, amin túlról hangos kopácsolás hallatszott.
– Ez fenomenális! – csillant fel Moff kisasszony szeme – akkor csak megkérdezzük tőle, hol volt kedden délután és már mehetünk is haza.
Szinte egyszerre léptek az irodába Nasztázia bedolgozó jegyzőkönyvvezető és Laja mester.
– De kérem! – fakadt ki Laja mester – én sem a királyi Csörögékhez nem tartozom, sem a Mutyulina párthoz. Egyáltalán! – emelte fel az ujját – én egyetlen Istenverte pátnak nem vagyok a tagja.
– Nyugodj már meg, nem pártgyűlésre hívtunk! – csendesítette Prütty Feri, akinek valamikor régen a mester majd' két napig a mostohaapja volt.
– Akkor meg amiatt a k..…a nyakba akasztó miatt – nézett körbe. – Hát nincs meg, és ott üssön bele a…! – kifújta a levegőt, majd lemondóan legyintett.
– Mi az Laja? – kérdezte Zacc úr, mert a mester, mint aki meg van babonázva, nézett az asztal közepén álló szárazvirág csokorra, majd áthajolt a bizottsági tagok válla felett és leakasztotta a nemesmázing gubójáról a kis szíjacskát. – Hát itt felejtettelek – dörmögte. Kicsit rántott rajta, mint a horgászok szoktak a zsinóron, majd előhúzta a légzésszámlálóját az egykor tejesköcsögnek használt népi-virágtartóból. Átszellemült, felsőbbrendű arccal a nyakába akasztotta, mint akinek ezentúl senki, még a magasságos bizottság sem tud ártani. El sem köszönt, csak bevágta maga mögött az ajtót.
– Kész vagyok! – tért észhez elsőnek a meglepetésből Nasztázia kisasszony és lenyomta a gombot. Úgy tűnt az első fél percben a lejátszás nem indult el, de aztán mintha egyre közelebbről susogna, meglehetősen össze-vissza lihegés hallatszott.
– Csak a hetven centiméteren belüli hangokat veszi a készülék – figyelmeztette a síri csendben fülelő bizottságot Zacc elnök úr, amikor olyan hang volt hallható, mint amikor egy fatáblát tíz körömmel kapar valaki.
– Ez nem egy ember – szólalt meg Cuppy úr, de mintha csak magának mondta volna.
– Fogadni mernék, hogy az egyik nő – mindenki Prütty Feri felé nézett, hogy igaz lehet, elvégre ő itt a legfiatalabb, biztosan neki a legjobb a hallása is.
A finom hangokat egy éles csikorgás törte szét. Moff kisasszony hátrarúgta a székét, felállt, és az arcához kapta a tenyereit.
– Fenomenális! – töltötte be a szobabelsőt a hang, de szinte érthetetlenné válva, mert az első magánhangzók fékevesztett nyikkanásoknak tűntek, majd a második e-t szinte sikoltva ejtették, aztán a szó végén már minden betűre két légvétel jutott. Úgy igazán nem lehetett megtudni mivé fajult a szerencsétlen szó, mert Porhanya úr, mint akit rosszullét kap el nagyot csapott ököllel a lejátszóra. A szerkezet a földre esett, darabjaira hullott, majd a királyi párt elnöke a gyomrához kapott, és összegörnyedt. Lehajolva járt a szeme, mint a sasé. Szerencséjére az adathordozó lemez éppen a lábánál feküdt el azután, hogy körbe gurulta a termet. Mielőtt még bárki észrevette volna rátette a cipőjét, és mint ahogyan azt a több százezer csikket elnyomta eddig a talpával, most a lemezt gyötörte teljes súlyával. A megszeppent tagok az egészből nem értettek semmit.
Azt, hogy Moff kisasszony miért sikoltott olyan különösen bele a csendes hallgatózásba egyikük sem értette, de az is nagyon különös volt, hogy az asztal akkora hangerővel verte vissza a lihegős sikolyt.
– Valami bajod van drágám? – mosolyodott el Nasztázia némi kárörömmel.
A bizottsági elnök mentette meg a helyzet méltóságát.
– Ha már ilyen szerencsétlenül sikerült az ügy felgöngyölítése ajánlom, hogy igyuk meg ezt a cseppecske whiskyt – Zacc úr felmutatta az egyliteres kiszerelésű nedűt – aztán forduljon figyelmünk a következő eset felé, amit holnap ugyanitt, ugyanebben az időpontban vizsgálunk ki.
Fél óra múlva a Mahorka Demokratikus Királyság Légvétel bizottságának tagjai mosolyogva köszöntek el egymástól: az elnökök hagyományosan puszit váltottak, a többiekkel kezet fogtak és ment mindenki a dolgára.