csókosat, feketét,
hogy a világ szürke
leplét tépje szét,
s hagyni, hogy csókok számat,
szívemet meg valami
magammal cipelt bánat.
Mondani kén’ valami magyart,
istennel pörlőt, igazat,
amitől az úri nép alél és kitagad,
s hagyni, hogy szelíd bús alázat
váltogasson szívemben
emésztő boros lázat.
Halálra kén’ csókolni egy szeretőt,
versbe gyűrni homlokomon a redőt.
Sétálnék a Szajna-parton,
gomblyukamban a Hortobágy,
nagy, kunfajta szemeimben
hol mélázna, hol égne a vágy.
Vénülő kezemben árvalányhajat tartva
kén’ ülni egy hintaszékben,
párosan egyedül maradva,
s nászban elvérzett héjaként
hullani az őszi avarra.
Törött vonóval, szakadt lószőrrel
sanzont kén’ hegedülnöm,
s hagynom, hogy a magyar rög
végül maga alá gyűrjön,
s egy nagy, fekete kalap
alá temessen,
hogy rémálmos Nagyúr
vigye pokolra
kívül-belül enyésző testem.
Lelkemnek az égen dörömbölni kén’,
míg túloldalon, kezével a kilincsen
hallgatózna fejcsóválva az Isten.
És csak sírni, sírni, sírni,
és kén’ tudni írni, mit magamra sebzek –
– hogy Néki ajánlhassak egy verset.
6 hozzászólás
pazar (egy szóval)
Ezt nyugodtan ajánlhatod Neki! Fantasztikus remekmű.
Többedszer olvasom… lenyűgöző vers. Szívből gratulálok!
Hogy is mondjam? Hozzá és hozzád illő gyönyörű vers. Üdvözöl: Túri I.
Hihetetlenül jó! Gratulálok! üdv: amosis
Kedves aquarius!
Gratulálok!
Sosem szerettem Adyt.
Valamiért nem volt szimpatikus és a versei sem nagyon.
Le a kalappal előtted.
Még egy két ilyen költeményés meg kedvelem őt is.
További sok sikert.
Tisztelettel: Béla