beborul lassan az ég
sötét felhőkkel
***
a kis madarak
búvóhelyet keresnek
érzik a havat
***
madáretető
most elhagyottá válik
lassan kiürül
***
kicsit elkésve
még egy-két szemet bekap
ő is elrepül
***
első hópehely
le hullt a madárházra
lassan fehér lesz
***
hatalmas lárma
ketten egymást zavarják
egy szem búzáért
***
téli éjszaka
leszáll a kis falunkra
elalszik minden
4 hozzászólás
Kedves Tóni!
Remek haikuk, egy még remekebb verssé fonva.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Egy pillanatfelvétel. Tegnap késő délután ültem a szobámban a gép előtt, és néztem a madáretetőn a kis madarakat (minden ősszel egy háromméter magas vas karóra szerelt madáretetőt teszek ki, az ablakom elé a kis kertünkbe, amit mindennap feltöltök, és ma már azt hiszem, az egész falú madarai ide járnak enni), és ahogy néztem, hogy úgymondva, épséggel volna mindnek elég, de ők kemény harcot vívnak egymással minden egye szemért. Láttam a sőtét felhőket jönni. és közben elkezdett szálingozni a hó, ami engem arra késztetett, hogy a gépen a billentyük is elkezdek kattyogni, és az a Haiku lett belőle. Habár őszintén megmondva, inkább egy Haiku formában megírt vers, mint egy igazi Haiku.
Köszönöm, hogy a tetszésedet elnyerte, és
üdv Tóni
Kedves vers, valami bensőséges meleg hatja át, pedig a kinti hidegben játszódik…
Kedves Irén!
Nagyon örülök, ennek a kis rövid hozzászólásodnak, mert annak ellenére, hogy rövid, mégis sokat mond. Ahogy írod, ezek szerint a vers játszótere hidegségének ellenére, mégis sikerült olíyan érzéstadóan megfogalmazni, amelyek ezeket a bensőséges meleget sugározzák ki.
Már Lucius Annaeus Seneca leírta:
"Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül."
…és így vagyok én az én verseimmel is, nem mindig az, aminek látszik…
Köszönöm, hogy olvastál. és
üdv Tóni