Rozsdás zár fogja némaságra
reszkető ajkam jajongó szavait,
s kárhozat tükörfala rég befalta,
Tündérem fénybe fürdő napjait.
Mázolt életem fedi lelkem rongyait,
még a szeretet vívja utolsó tusáit,
s maroknyi gyermek létem lázában
hozzád kiállt: merre vagy anyám?
Reményem rőt kavicsokat dobál
fuldokló sorsom után, s félholtan kutat
a semmi zsebében összegyűrt valóm.
Csend falakon gyalázat nyála csorog,
megőszült véremet tébolyba fűzve,
s a világ lélegzete tömjén szagú lesz.
8 hozzászólás
Szépek a hasonlataid Tünde, egészében "mázolt életem fedi lelkem rongyait" kedvenc lett:-)
Szeretettel:Marietta
Örülök drága Marietta!
Tudod, mostanság elvesztettem ezt a fajta fonalat és nem megy az írás…
bár igyekszem magam össze szedni…
Ölellek: Tünde
Hát ébredjetek bilincsbe vert álmok,
hazudjátok, hogy a földön élni jó.
S ha egyszer a porod porává válok,
legyen az másnak lelkes induló.
Kedves Tünde!
Valóban gyönyörűek a képeid. Minden sorában lelkesen elmerengek, és ez nagyon jó nekem.
Szeretettel:
Millali
Drága Millali!
Igazán boldog vagyok, hogy valakinek felkeltettem az érdeklődését…
… hisz nem népszerűek az ilyen írások…
Ölellek: Tünde
Drága Tünde!
Nagyon szomorú hangvételű vers, ám azt hihetetlenül jól ábrázoltad.
Szép napokat!
szeretettel-panka
Drága Pankám!
Ha megírnám milyen apropó, illetve emlék szülte, elborzadnál…
Köszönöm a barátságod!!!
Szeretettel ölellek: Tünde
Szia!
Szomorú, költőien megfogalmazott vers.
Szeretettel: Eszti
Köszönöm, hogy olvastál kedves Eszti!
Szeretettel láttalak: Tünde