Maszkok
lopják hópelyhek örömét,
toporognak lábtörlőmön
álmatlan remények,
lépnék át ajtóm küszöbét.
Mókára
riad a hajnal, újra
sötét, mély álomból
pirkad a szerelem,
bódultan hunyorog a Napra.
Ezerév
öröme,bánata, álmainkon
elnyűtten táncol,
negyven nemzedék
lelke sír a hegedűhúrokon.
Tűzben
vacog a szűkülő éj,
a lángok vörösbe csapnak,
valahol ég és föld peremén,
a sötéten átszivárog a fény.
3 hozzászólás
Itt is eltünt simi hozzászólása, vajon miért ?
Nagyon szép képet. Nagyon jó a versed!
Gyerekkoromat falun éltem le, ami az ünnepek szempontjából teljesen más világ, élményekben gazdagabb, de sajnos egyre szegényedik.Üdv.,haver.