Drótangyal

Karcok sikamlanak sorban
el a fejek forgataga
fölött, és kacsint ránk szótlan
beszéddel angyalarcán a

remény-tekintet, ahogyan
szívverésre vár a holnap
is, amolyan napfém szárnnyal
foltoz be éjszakát, holdat,

az isteni kegy peremét,
simát vasal vele a fény,
gyűrődéseit tépve szét
aggályok ráncos selyemén

a csóva, s hit szakajt ruhát,
drótteste vonzza koravén
kétkedés mágnesét tovább,
csillagot rajzol rá az ég.