Elvesztettem zsebkendőmet…-2-

2. rész – Elveszett zsebkendő

A legtöbb ember számára ez a nap egy ugyanolyan péntek volt, ám Sámuelnek – mivel így hívják hősünket – ez egy kínkeserves nap volt, megfázott a tegnapi csodálatos időben, és ami még jobb végig kell ülnie egy két órás értekezletet főnökével.
Náthásan, sűrűn fújva az orrát, köszönt a portásnak, felment a kicsiny irodájába, majd gyorsan melegített magának forró vizet, és elővett táskájából egy tea filtert. A tea a legjobb orvosság, mikor kisgyerek volt anyukája rendszeresen itatott vele mézes hagymahéj teát. Sámuelt még a gondolat is kirázta, hogy ő azt a förtelmes ízű levet, ki nem állhatta a mézet sem. Leült a székébe, bekapcsolta számítógépét, majd lassan és nyugodtan elszürcsölte teáját. A megbeszélésig még volt egy pár órája, az bőven elég arra, hogy kicsit jobban nézzen ki.
*
– Természetesen Dimitrov, mindent megteszek, annak érdekében, hogy biztonságban odakerüljön.
…
– Igen, megkaptam, nem volt könnyű, hat ember halt meg, hogy át tudják nekem adni, de mindenképpen ki kell jutatni a határhoz.
…
– Nem, még nem vagyok benne biztos, de ne aggód…
…
– Nem, senki nem fog minket gyanúba keverni. Természetesen, minden rendben lesz Dimitrov.
…
– Rendben akkor a megbeszélt időben ott leszek.

Stupaneknyov nem sűrűn izzad le telefonbeszélgetés közben, de mikor felettesével beszél úgy érzi a torkán feszül a kötél. Veszélyes ez az ember, rég óta ismeri, az egyik volt barátja helyébe lépett – akit a mai napig nem találtak meg a rendőrök – ennek a cégnek az igazgatói posztjára. Panaszra nincs oka, megfizetik, mind papíron, mind zsebben. A munka nagy részét meg úgyis arra a pancser Sámuelre bízza. Nagy szerencse, hogy egy töketlen, balszerencsés, ugyanakkor a számítógépekhez nagyon értő embert tudott alkalmazni. Nem kellett tartania attól, hogy Kátyára, a titkárnőjére szemet vessen – valójában csak ő hívja titkárnőjét így, valódi neve Katalin.
Felhívta titkárnőjét kért egy kis vodkát, és azt, hogy hívják össze most a gyűlést, és nem érdekli, hogy még mindenkinek van öt perce. Most akarja megvitatni a cég ügyeit.
*
Sámuel már meg sem lepődött azon, hogy az értekezletet előre hozták, mindig ez történik. Gyorsan elhadarja főnöke amit akar, majd vált egy két orosz szót azon kollégáival, akik tudnak oroszul, majd megy mindenki a helyére. Valójában sosem értette mit is keres ott, mint a cég számítástechnikai kis mindenese, igaz sok munkát végzett, de nem volt semmilyen beleszólása a dolgokba.
Persze ő nem bánta, hiszen láthatja Katát, és kedves mosolyát. Így hát felállt, felvette a zakóját, ami mindig ott pihent a fogason és fogta a már reggel megkezdett százas papír zsebkendőt, hóna alá csapta és elindult a tárgyalóterembe.
A mai értekezlet sem volt sokkal érdekesebb, hacsak nem számítunk le két tényt. Stupaneknyov beszédébe, valaki mindig belefújta az orrát, vagy rosszabb esetben tüsszentett. Sámuel a megbeszélés vége felé, már a szék alatt érezte magát, olyan szúrós szemeket kapott. A titkárnő sajnálta őt, ha a férfi tudta volna, hogy a számára ideális nő még kedvesnek és aranyosnak is titulálja, biztos a mennyekben érezte volna magát megfázása ellenére. Természetesen ebből mit sem vett észre, próbált erősen koncentrálni mit is mondanak.
 
Az értekezlet háromnegyede nem neki szólt, főleg nem az ő nyelvén. Amióta itt van a cégnél ígérgeti magának, hogy megtanul oroszul, de valahogy sosem tudta rávenni magát, így hát hallgatta, mint azok beszéltek, valamiről aminek jelentéséről és fontosságáról neki fogalma sincs.
Összesen két dolog maradt meg számára az értekezletről. Az egyik, egy új szoftvert kell írnia, ami majd egy beléptető rendszer lesz az egyik megbízott cégnek, illetve, hogy tavasszal csapatépítő tréning lesz a záhonyi céges üdülőnél. Sámuelnek nem sok kedve van az ilyenekre, úgysem beszél senkivel és a legtöbb esetben ilyenkor is hozza a laptopját és dolgozik. Egy valakiért mindig szívesen elmegy az ilyen helyekre, még ha csak rá-rá néz a hőn áhítottra… Ha a sóvárgásba bele lehetne halni az biztos, hogy több tucat macska életét eljátszotta volna már.
Kicsit rosszkedvűen, ment vissza irodájába, majd leült és vette volna elő a zsebkendőjét, mikor a zsebéből előhúzottról kiderült, hogy az már nem hajlandó több folyékony orrváladékot befogadni, egy újért nyúlt volna az asztalán, de a papír zsebkendő sehol sincs. Sámuelnek rengetegnek tűnő – összesen három perc – bosszankodás és keresgélés után jutott eszébe, hogy a zsebkendőket, bevitte az értekezletre és otthagyta az asztalon.
Hihetetlen, hogy az ember mit össze tud idegeskedni egy csomag papír zsebkendő miatt, így hát indult volna éppen, mikor kopogtattak irodája ajtaján. Ez az esemény olyan ritkaság számba ment, mint a február huszonkilencedike, így nem kevés meglepetéssel a hangjában mondta, hogy "szabab". Az ajtó másik felén Miss Tökély állt. és a férfira mosolygott, majd megszólalt.
– Elnézést kedves Sámuel, ott hagyta az értekezleten a zsebkendőket, úgy gondoltam nagy szükség van most rájuk.
A meglepettségtől válasz helyett csak nézett nagyokat, nagy nehezen suttogott valami köszönöm félét, kivett egy-két zsebkendőt és kifújta az orrát gyorsan. Most kéne még valamit mondania, míg itt van, itt az alkalom… Persze nem tette meg, de így is örömmámorban úszott, mert Kata most ismét hozzá beszélt. Igazán nem értette mit kérdez, mert elmerült a szemében, meg az arcának szépségében. A kérdés valójában az volt kér-e egy jó meleg gyógyteát, s mivel Sámuel csak bólogatni tudott, a titkárnő egy pillanat alatt eltűnt, majd megjelent egy forró teával a kezében.
Ezen a napon nem sokat dolgozott barátunk, egész végig a csészét szorongatta és megitta a fertelmesen rossz teát, de bízott benne, hogy tényleg lesz hatása. A holnapi teendőin mélázott, majd még kifújta néhányszor az orrát, és eltette a százas zsebkendő maradékát a táskájába…
*
Stupaneknyov nem az ideges típusú emberek osztályába sorolja magát. Valójában nagyon gyorsan fel tudja kapni a vizet, de ő váltig állítja, hogy türelmes és megértő egy ember. Estefelé, mikor már úgy gondolta mindenki hazatért visszament a tárgyalóba, és magához akarta venni azt a százas papír zsebkendőt, amelyet Sámuel hagyott ott, még az értekezleten. A zsebkendők már sehol nem voltak. Kezével összetört pár whisky-s poharat, majd ordítva hívta fel titkárnőjét telefonon, hogy megkérdezze, hova tűnt onnan a keresett tárgy. Mikor megtudta, hogy az visszakerült a gazdájához még a mahagóni asztal is megrepedt, mikor rácsapott. Kata nem értette mi a gond, hiszen csak egy csomag papír zsebkendő.
Stupaneknyovnak azért sikerült lehiggadnia, és végül is elintézte a titkárnőt egy mondattal, mikor selymes hangján rá mert kérdezni, hogy miért is fontos ez. Ez a mondtat így hangzott:
– Ki van rúgva! – majd lecsapta a telefont.
A következő megmozdulása Stupaneknyovnak az volt, hogy berontson Sámuel irodájába, de ő már nem volt ott.
*
Történetesen Sámuel elég rosszul érezte magát ahhoz, hogy először a három év alatt időben indult el haza. Útközben találkozott Katalinnal , akinek meg megköszönte a teát. A titkárnő nagyon szomorúnak látszott, ezért adott neki egy pár tiszta zsebkendőt, és félve, de meghívta másnap kávézni, aki beleegyezett, úgy is rég várta már, hogy meghívja a férfi – persze nem ilyen körülmények között.
*
Stupaneknyovnak ezután három telefonbeszélgetése volt. Az elsőbe csak annyit mondott (oroszul):
– Szerezzétek meg, bármi áron…
A másik kettő a rendőrség és a mentő, ugyanis mérgében lelőtte a portást és az egyik dolgozót akivel akkor találkozott szembe, amikor épp kijött Sámuel irodájából. Természetesen rá nem fognak gyanakodni, ismerősöket is hívott, és a biztonsági kamera felvételeit is el tudnak veszni… Mindenesetre zsebéből elővett két papír zsebkendőt, és a holtak zsebébe tűrte azt. Ezeket a zsebkendőket még az asztalon lévő készletből nyúlta le, amely eredeti gazdájával mit sem sejtve, megfázva, de félig a mennyországban tartott hazafele…