A szinteket ajtó köti
egybe, bejárni többszöri
síkját a létnek így tudod.
De fixek benne himnuszok,
utak, te döntesz, merre mész,
ha kitárul. Kilincsre kész
kezed, fényre, jóra céloz,
küld, hogy próbáld. Vén reményt fonsz
ébenarcú éjszakába,
hinni sejtetsz, megtalálja
vágyad az utca. Szeretnéd.
Az álom, akár buborék
tűnhet el, s kicsorbult valód
újra élezed. Mint a hód,
mely fogával fatörzset metsz,
ájtatos imával vezetsz
át a kemény göcsörtökön.
Együtt nő esély, rád köszön
a sors. Előzékeny fajta.
Kemény, mint a hegy bazaltja.
Ne csapd be az ajtószárnyat,
más befér, kivár. Szolgálhat
olajozatlanul, követ.
Árny hálózza be jöttödet.
S ha távozol egy másikon,
mit árt? Ott egy új, más Ikon,
ki kulcslyukon mindig beles.
Nehéz utad így hiteles.
4 hozzászólás
Kedves Andrea!
Nagyon jó a témád! Az élet maga egy nagy labirintus. Mi gondoljuk át, és tesszük meg azokat a lépéseket benne, amiket jónak látunk. Néha bizony falakba ütközünk, aztán visszafordulunk és folytatjuk tovább az utunkat. Egy álmot hordozunk magunkban, amit megvalósítani szándékozunk, ehhez kell a helyszín, a labirintus, ami félelmetes, de sokat ígérő. És valóban. A menekülő ajtót sosem szabad magunk után becsukni. Gratulálok! Üdvözlettel: Szilvi
Szia Szilvi!
Köszönöm a látogatásod, hozzászólásod. Bizony ezen gondolatok jutottak eszembe nekem is.
Üdv,
A.
Remek ötletes szöveg és a ritmusa is szépen lüktet. Kicsit néhol a ritmus rovására tartottad a 8 szótagot, de a kötött formákban így vagy úgy néha kell kompromisszumot kötni. Ügyesen kivitelezett átívelő sorok, ámbár hétköznapi olvasónak ez kissé zavaró lehet, de értő szemmel elismerésre méltó!
Szia Rhytom!
Persze, meg-megbicsaklik néhol a vers, és nem egyszerű, belátom. Kicsi vagyok még, de igyekszem. Köszönöm észrevételed és a csillagokat.
A.