Egyeseké kopár síkság,
másoké bimbózó erdő,
mely tarka-barka kavalkád.
Enyém burjánzó őserdő.
Nem nyesi semmi ágait,
nem lesi semmi vágyait.
egyedül keresek választ,
Nem találok, és ez fáraszt.
Sok kérdés és én nem kapok
reá választ, tömérdek kincs
nem találja meg a karmom.
Mert a tudás kincs, csak itt nincs.
4 hozzászólás
Kedves Rebbel. "Enyém burjánzó őserdő." " mert a tudás kincs, csak itt nincs." Ellentmondást vélek benne. Szépen kibontakozott az elme, de a vége lehangoló. El kell sajátítani a tudást. tenni kell érte. tanulj, figyelj, éld meg. Még sorolhatnám. Jó kis verset írtál. üdv. Éva
Kedves Éva!
Az ellentmondás abból adódik, hogy szerintem elég sok mindent tudok már (a koromhoz képest biztos), ebből adódik a "burjánzó őserdő", de sosem lehet akkora tudásom, amekkorát el szeretnék érni ("Nem találja meg a karmom. / Mert a tudás kincs, csak itt nincs."), hiszen nem elég egy élet ahhoz, hogy mindent megismerjünk, megtapasztaljunk, megtanuljunk. Mindig lesznek sötét foltok az agyunkban, amit akárhogy próbálkozunk, nem tudunk eltüntetni. Ezt szerettem volna valahogy érzékeltetni…
Köszönöm, hogy itt jártál.
Kedves Rebbel!
Olvastam a verseidből. Ez is jó vers. Tetszik a téma, hozzártőn nyúlsz a versíráshoz.
Most pedig az Évának adott válaszod egyik mondatát kissé másítanám.
Így hangzik: "Mindig lesznek sötét foltok az agyunkban, amit akárhogy próbálkozunk, nem tudunk eltüntetni." – Én inkább így fejezném be, eltüntetni helyett: betölteni!
Mit szólsz hozzá?
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm a kedves szavaidat, próbálkozom a legjobbat kihozni magamból.
A válasz tényleg jobb így, igazából túl sok végiggondolás nem volt abban a mondatban, csak megpróbáltam hirtelen megfogalmazni a dolgot, és így, a betölteni szóval jobb, helyesebb, mi több, szebb. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál.
Balázs