A lángoló nap égi rokkáján sodorja
az ősz fény-szórt aranyszálait guzsalyra.
A permetező eső szivárvány szilánkja
ragyog az álomba merülő világra.
A föld kifordítja sötétzöld-köpönyegét,
korhadó ágcsontváz roppan lépted alatt,
az ősz suttogva lustán settenkedik melléd,
hajadba szikkadt-száraz falevél ragad.
6 hozzászólás
Nagyon szép képek, különösen az égi rokka… A második versszak harmadik sorának végére én a "feléd" szót tettem volna, mert szerintem jobban rímel a "köpönyegét"-re. De ez az én meglátásom. A te versed pedig remek!
Szeretettel: Klári
Köszönöm Klári, a te verziód valóban jobban rímel, dehát még én sem vagyok tökéletes. :)))))
csak vicc volt.
szeretettel. Erika
No igen, szépen, lassan és visszavonhatatlanul mellénk szegődik az ősz…Szép képeket festettél soraiddal…
üdv
leslie
köszönöm leslie!
Kedves Boszika!
Szép képeid, különleges jelzőid egyedivé teszik versedet. Tetszett, ahogy elénk festetted az őszt.
Szeretettel: Zsóka
Köszönöm, kedves vagy, Zsóka!
szeretettel. Erika