nem köt e földhöz már semmiféle kényszer,
hisz nem igáz éhség, nincs több földi gondod,
testeden csak foszló álmaimat hordod.
Továbbléptél csendben, magad mögött hagyva,
elengedted kezem, itt hagytál magamra,
markoltam a semmit, fájt az űr helyeden,
haragudtam soká' – most már beismerem…
Ma már tudom, így volt ez nekünk megírva,
húsz évünk emlékét nem vitted a sírba,
itt őrzöm lelkemben, bár szívem már másé,
"együttvalóságunk" nem az elmúlásé!
6 hozzászólás
Kedves dreaming!
Gondolom, egy építő jellegű kritikáról van szó. Ritka itt az ilyesmi, pedig a fejlődéshez ez kell.
Mi a címe annak a versnek? Itt megtalálható? Tudod, jobban érteném.
Amúgy nagyon is jó. Szerintem.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Köszönöm figyelmedet, de picit félreértettél. Nem kritika, csak tetszésnyilvánítás volt, csak a vers igen régen íródott – de ez felelevenítette az érzést, és inspirált az új vers megírására.
Egyébként itt is megtalálható az a vers ( http://iroklub.napvilag.net/iras/26937 ) Álmodtam veled címmel – de nem itt kaptam a kommentet.
Még egyszer köszönöm az olvasást 🙂
Üdv: Éva
Nagyon szép emlékezés ez, kedves dreaming! Gratulálok: Klári
Köszönlek, kedves Klára!
Kedves Éva!
Szép megemlékezés. Kiírtad magadból. Jól. Gratulálok!
Szeretettel: Ági
Kedves Dreaming!
Nagyon kedves és szép visszaemlékezés, egy könnyű, de tartalmas búcsú. Gratulálok! Üdvözlettel: Szilvi