Ősz van

Nézd csak.
Az ég szemére fátylat borított az idő,
könnye lassan pereg,
az út porát sárrá dagasztja,
és csendben belém karol az ősz.

Rozsdás fövenyén,
haldokló levelek néma sikolya
ver visszhangot, s a kopaszodó fák közt
álmosan kergetőzik a szél.

Arcomra fagyos csókot lehel,
mintha játszana, mintha táncra kérne,
és én forgok, beleszédülök,
mégis, mintha megnyugodna a lélek.

Már hamar sötétedik,
korán kelnek a csillagok,
a fényes Hold körül, mint gyémánt ragyognak,
de hajnalban már fagy repeszti a földeket.