Lelkembe véstél szavakat,
s én minden szó után sírtam,
simogattad a falakat
határok nélkül és nyíltan.
Vizet fakasztottál kőből
egy egyszerű mozdulattal,
megtört arcodat törlöm
szárnyammal, ha jön a hajnal.
Itt vagy, láncba verve velem,
áldás vagy átok, ki tudja?
Minden nap új bimbót terem
létünk ezeréves múltja.
Szólnék, de most lelkem dalol,
benne él perceink nyoma,
talán egyszer majd átkarol
egy belőlünk formált csoda.
9 hozzászólás
Ez a vers is egy csoda, kedves Andika. A szeretet áthat a sorokon…
Nagyon szép!
Szeretettel
Ida
kedves Andika!
Az első két versszak nagyon megfogott képileg, húrilag, felkaptam a fejem…mi lesz ebből…aztán az erős költői kép átment általánosba.
Akár az első két versszak önmagában is megállná helyét…sokáig dübörögne önmagában.
szeretettel: Cal
Áldás nem is lehet más, hisz csupa jót és tehetséget hoz ki belőled!
Örülök, hogy olvashattalak!
Deiphobae
Kedves Andika!
Mintha magam olvasnám viszont a lélektársadnak írt sorozatodban, hiszen valamikor még én is vártam a csodát…
Teljesen át tudtam élni, annyira szépen adtad vissza. Itt-ott még libabőrös is lettem a hatásától.
Fogadd elismerésem!
pipacs 🙂
Különös, szép, mély kapcsolat a tiétek, ha ilyen remek versek születnek belőle:)))
Gratulálok!
Szeretettel: Klári
Szép,nagyon szép érzérsek…
´határok nélkül és nyíltan´
Gratulálok!
Üdv:sailor
Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, biztatást, gondolatokat. Szeretettel ölellek titeket 🙂
Szia!
Gratulálok! Igen szépen fogalmaztad meg e versben az érzéseidet. Az utolsó versszak kiváltképp tetszett!
Gyömbér
Kedves Andika!
Ez az érzés, amit ilyen nagyszerűen fogalmazol az első két sorban, már a költőiesség emelvénye.
Nagyszerű lehet lélektársadnak lenni, ha ennyire inspirál…:)))) Szeretettel gratulálok: Lyza