Mindenki menekül

Láttam, amint lelőnek egy szarvast.
Rohant el a fák között,
menekült, pedig ő is tudta, hogy meg fog halni.
Nem sokkal később jött a lövés is.
És a korábbi élő test összeesett.
Akár én is lehettem volna, akár mi, emberek,
akik ugyanígy menekülnek valamitől,
mint a vad.
Mi is űzött vadak vagyunk.
Menekülünk a haláltól egy gazos lyukba,
menekülünk egy pofonból egy csókba,
egy gondolatból az alkoholba,
a csalódástól egyre messzebb
és mikor ott vagyunk vissza a csalódásba,
menekülünk egy csepp víztől a melegre és onnan a tengerbe,
menekül a tiszta lelkű a gyilkolásba
s a gyilkos maga a másvilágba,
menekül a szegény szégyenétől
s menekül az is, ki sosem késik,
menekül a gyáva egy kis sarokba,
ahonnan az egér egy egérlyukba
s menekül a magzat a napfényre,
onnan pedig a sötétségbe,
az anya menekül gyermekéhez,
menekülnek a csillagok a szürkeségbe,
a Hold pedig a Nap mögé,
menekül a hóhér a gyűlölettől
s menekül a halott szarvas a puskaszótól.
Mindenki menekül.