Ady Endrének
Kelj föl, Sebő pajtás,
szorítsd meg a kardod,
amíg döng a vérünk,
vágjuk a labancot!
Láng-utakon járva,
fagytól szaggatottan,
láncunk csörgésébe
beleszomorodtam.
Gyümölcstelen sorsunk
nincs ami táplálja,
kelj föl, Sebő pajtás,
életre-halálra!
Holló károgása
lett az ének bennünk,
patkónk zenélt, mégis
ingoványra mentünk.
Táltosfogunk kihullt,
hajunk sem szikrázik,
széttört csillagok közt
jutunk a halálig.
Kelj föl, Sebő pajtás,
megvár még a holnap,
gyerünk a labancra,
vágd a nyomorultat!