A halálod bennem világokat temetett el,
Az elmúlás szívemhez ért– egész közel.
A halálod megölte bennem a gyermeki hitet,
Illúziókat és álmokat temettem Veled.
A halálod jéggé dermesztette lelkemet,
Így lüketette végig a reszkető telet.
A halálod elapasztotta mind a mosolyokat,
Őrült vaddá válván kutattam válaszokat.
Válaszokat, melyek szemfedőddel együtt mélyre hulltak,
Már csak árnyai, s nem részei az útnak.
A halálod megmutatta a lét törékenységét,
Mázsássá téve a csöppnyi élet minden terhét.
A halálodban talán magam is sirattam,
Mindazt mi elveszett, mi melletted voltam.
De épp ez a veszteség lett mára a fegyverem,
A halálod elvette, de visszaadta a hitem.
Halálod tükrében pihesúlyú létem,
S tovább élsz bennem minden szívverésben.
Fizikai valód talán távol jár,
S lelked másutt, szabadon száll.
A jó Isten nyugosztaljon Téged,
Béke és szeretet őrzi az emléked.