Holt költők szellemei

Ne irigyeld a nagy költőt,
A régen elhunyt, hős szerzőt!
Ritkán volt ő gond nélküli,
A jó verset a krízis szüli.

Az éltük gyakran mostoha,
A sorsuk bizony ostoba…
Mert halálukban lettek nagyok,
A csillaguk csak akkor ragyog!

De míg élnek addig szenvednek,
Mert fájdalomtól reszketnek,
Vagy támadják és bántják őket,
A zseniális, nagy költőket!

Sajnos nem mindenki bírja,
Ha egy galád az igazat leírja!
És lehet bátor az a művész,
De hamar készül el a sírja!

Én sosem leszek nagy költő,
Bár nem is akarok,
Némi ismeret csupán,
Mit írásokkal átadok.

Nem kell a dicsőség,
Nem kellenek bókok,
De kellenek a csókok,
S míg élek, legyek boldog!

Mert ha már meghaltam,
Csak az ördög jön el értem!
Nem számít, hogy reméltem,
Az sem, hogyha féltem…

Vagy küzdöttem és dolgoztam,
Ameddig csak bírtam…
És mit számít az már,
Hogy milyen verset írtam?