Még csak alacsonyan, még csak sekélyen
áramlik szét néha, a súlyos ködpárna
alatt, s bár a szakadékokban, odalenn
még hószigetek, még fagyzugos tárna
őrzik kietlen vadonát a télnek,
állomásokon fáradt, sárga lámpa…
Lassan kiengednek már a fakérgek
– szorítás kellett, dolga volt a hidegnek -,
s újra utat adva az örökkének
vár, hogy lombja újra nyárral telljen meg,
vár, hogy újra halljék az örök ének,
növénysereg, nedvkeringés…. az élet.
De alszik még kicsit, pszt, mindjárt felébred,
ó, mi nagy dicsőség lesz ébredése,
a sárga napfényben madarak röpte
hang és színkavalkád jő felperzsel
lelkeket és földet, tavasz van már!
De alszik még kicsit, pszt, mindjárt felébred…
6 hozzászólás
Kedves AndráS1
Szeretem írásaidat!
Olyan különös hangulatot teremtenek!
Nagyon szépek utalásaid!
Gratulálok!
Üdv:sailor
Szép estét!
Köszönöm szépen
Szia András! 🙂
Tetszik nekem az újkeletű megnyilvánulásod, már ami a technika ördögeire vonatkozik. 🙂 Amúgy pedig most sem hazudtoltad meg önmagad, mert mindig hozod a szintet, ami tőled már alapból elvárható, szóval nem okozol csalódást az olvasónak.
Azért azt megjegyzem, hogy a címbe rejtett gondolat bennem azonnal bizonytalanságot keltett, és ez a verssel való találkozásom után se változott. Éppen emiatt találom különlegesnek ezt a költeményt. Az életbe való kapaszkodás jelenik meg előttem, és ez jó nekem, mert én is ezt teszem, ezért is tudok azonosulni a sorokkal.
Nagyon tetszik a versed, igazi csöndes kitárulkozás, lelki tisztulás.
Szeretettel: Kankalin
Az a jó abban, amikor jössz egy-egy versemhez, hogy bármi rég voltál is
mindig jól értesz mindent!
Köszönöm, hogy jöttél!
Kedves András !
Van valamilyen varázsa írásaidnak, megfog, átölel, körbeleng.
Többször olvastam, de tudom, még vissza fogok jönni.
Nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok: Zsu
Én már nagyon várom, hogy felébredjen. Elég volt már ebből a télből. Gratulálok tavaszváró versedhez.