Ez a történet még jóval Schorbert Norbert ideje előtt játszódik. A hiteles rege azt bizonyítja, hogy középkorban is fontos volt a fittség, és a kövérekre nem néztek jó szemmel. Az emberek már akkoriban konditerembe jártak, update ételeket fogyasztottak, és nagyon odafigyeltek az egészséges életmódra. Őseink bölcsessége szolgáltasson jó példát nekünk, és haladjunk tovább a fitnesz útján! Ahogy Norbi is megmondta az életmentő műtétje előtt: első az egészség, a karcsúság csak ráadás.
Az Úr ezernégyszázharmadik esztendejében
Oroszlánszagú Richárd egy hatalmas fitneszkirály volt. A nevét az egész világon jól ismerték, a kis kurta farkútól az óperen cicás tengerekig. Eleinte Schwarzenegger volt a példaképe, de néhány éves edzés után úgy döntött, hogy amatőrökkel inkább nem foglalkozik. Ebből is látszik, hogy az átlagosnál azért némileg fejlettebb testfelépítéssel rendelkezett.
Annyira jól ment neki a sportolás, hogy szinte minden évben elnyert valamit: 2000-ben országos testépítő bajnok lett, 2001-ben megkapta a kottaolvasó kitüntetést, 2002-ben csak gyúrt, 2003-ban ő lett Mister Univerzum, 2004-ben fitnesz bajnokságot nyert, 2005-ben csak gyúrt, 2006-ban megkapta az év pofonját (Stophauer nénitől, mert beszólt neki), 2007-ben a Delta műsorvezetője lett, 2008-ban csak gyúrt, 2009-ben őt választották a legkockásabb hasú diktátornak, 2010-ben megkapta a szifiliszt, 2011-ben izompólós világbajnokságot nyert, aztán csak gyúrt és gyúrt, mint valami pék. Ez volt neki az egyetlen szenvedélye a drogon és a kártyán kívül, s mint minden jó király, szerette volna, ha a gyermekei is csatlakoznak hozzá a hobbijában.
Ám sajnálatos módon a három leánya közül kettő teljesen génhibásnak bizonyult: Bromélia leginkább egy vízilóhoz, Dromélia pedig egy elefánthoz hasonlított. Ki sem látszottak a hájból. Egyedül a harmadik lány, Barbicica bírt megfelelő testalkattal. A fitneszkirály, hogy a túlsúlyos gyermekei miatt ne bánkódjon, gyakorta meghívott különböző vándormuzsikusokat és bohócokat, hogy felvidítsák.
Most is ezt tette, miközben jóféle bort vedelve a trónszékében terpeszkedett. A mulattatóember harsányan üvöltve pengette az egyetlen húrral rendelkező hangszerét, miközben a szemei kiguvadtak és szörnyű grimaszokat vágott. Egy idő után annyira extázisba jött, hogy elpattant a húrja, és hátba vágta egészen váratlanul, majd körbetekeredett a nyakán és kis híján kiverte a szemét. Oroszlánszagú a combjait csapkodta a nevetéstől. Bikanyakán valósággal kiültek az erek.
– Ez egyszerűen óriási! Lenyűgöző produkció volt! Bár éreztem némi intonációs hibát, de összességében meg vagyok vele elégedve. Nekem nagyon átjött! Úgy döntöttem, megjutalmazlak ezért a remekbe szabott műsorért! Te leszel a hegedős regősöm!
– Hálásan köszönöm, nem fogja megbánni! Én nagyon profi vagyok, sok éve játszom már és…
– Uram! – köszörülte meg a torkát a trónszék mellett álló kancellár. – Már eddig is tizenkilenc darab hegedős regőse van! Ezt nem viseli el a költségvetés!
– Micsoda? Tizenkilenc van?
– Ön vette fel őket.
– A fenébe!
– A világért sem szeretném befolyásolni, de…
– Azt hiszem, az tényleg sok! Tudják mit? Vágják le a fejüket!
– Mindnek?
– Igen, mindnek! Meg neki is. Csak hogy meglegyen a húsz. Az olyan, szép, kerek szám.
– Na de, nagyúr… én egyelőre nem vagyok az alkalmazottja! Még alá sem írtuk a szerződést… engedjenek!
A vándormuzsikus igencsak kapálózott, amikor a zsoldosok megragadták.
– Könyörgöm, legyen jó hozzám! Engedjen el, esdekelve kérem!
– Állj! – kiáltott a király. – Nagylelkű leszek. Lógassátok ki az erkélyen, aztán engedjétek el! Úgy, ahogyan kérte.
– Istenem, vagy hetven méter magasan vagyunk!
– Maga akarta, hogy engedjük el.
A katonák az erkélyre kényszerítették, majd kihajították. Elhaló ordítást követően tompa puffanás hallatszott.
– Szerintem ez jó poén volt.
– Egyetértek, nagyúr! Óhajtják elkezdeni az étkezést?
– Természetesen. Már farkaséhes vagyok.
A kancellár megrázott egy aranycsengőt, mire púpos hátú szakács lépett a terembe.
– Remélem, megfelelő fitneszkaját készítettél, Szörcs!
– Az ehető legjobbat, feneség!
– Rendben, lássunk hozzá! Küldjék be a lányaimat!
Alig néhány pillanat elteltével begurult Bromélia és Dromélia – nem is nagyon kellett küldeni őket. Diszkrét horkantások kíséretében helyet foglaltak az egyelőre üresen árválkodó étkezőasztalnál. A székek megreccsentek, mintha feljajdultak volna.
– Mit eszünk?
– Ti csak salátát, ha jót akartok!
– Ne má, apa! Hrrrk! Nem lehetsz ilye!
– Kussoljatok! Negatív kalóriás ételeket fogtok kapni!
– A meg mi a menkű?
– Nicse bennük kalória?
– Dehogy nincs! – felelte Barbicica, aki épp akkor érkezett meg. – Van bennük, ám az ilyen ételek megemésztéséhez több energiát használ el a szervezet, mint amennyit nyer belőlük. Jól mondom, apa?
– Kitűnően, kislányom! Te vagy az egyetlen valamirevaló utódom!
– Köszönöm! – felelte Barbi és pukedlizett egyet.
– Hogy szakat vóna rá egy mázsa disznóganyé! – horkantott Dromélia.
– Mit mondtál, gyermekem?
– Semmi, semmi. Csak izé… én úgy szeretlek, mint azzzemberek a sót!
– Meg vagy te őrülve? Só, cukor és liszt! A három fehér méreg! Hányszor tanítottalak a megfelelő… á felesleges időpocsékolás! Szerintem lássunk inkább hozzá a…
A király szavát váratlan esemény szakította félbe: az egyik hatalmas, kétszárnyú ablak valósággal szétrobbant, és egy idomtalan élőlény röpült át rajta. Belecsavarodott a függönybe, majd odavágta a fejét az egyik dög nehéz, kovácsoltvas csillárhoz.
– Tillárom, berepedt a membránom! – kiáltott a sárkány, mert bizony ő volt a betolakodó.
– Mi szél hozott? – kérdezte az egyik őrt álló zsoldos katona, ám a társa már támadt is, mivel neki több esze volt, és jól tudta, hogy a szokásos évi „szűzpecsenyéért” érkezett az álnok!
A szakállas harcos kétkezes pallossal próbált lesújtani, ám a jövevény elkapta a csuklóját, majd belevitte egy dobásba. A pórul járt férfi nagyot nyekkenve csapódott a földhöz.
– Steven Seagal tanított! – közölte a tűzokádó, ám ekkor egy nyilat lőttek felé.
Nyugodtan felvette a pallost, majd kettévágta a nyílvesszőt a levegőben… természetesen hosszában, mert keresztben olyan snassz lett volna.
– Ezt pedig egy Seagal filmben láttam.
– De hát ez lehetetlen! – méltatlankodott Richárd.
– Ezt mondd el azoknak, akik amerikai akciófilmeket néznek!
– Nyilazzátok le!
Újabb vesszők indultak el, ám a sárkány egyáltalán nem ijedt meg. Odament egy kávégéphez, majd pénzérméket dobált bele. Elkortyolt egy kávét, aztán megpördült, és a pengéjével széthasította a nyilakat a levegőben.
– Na, ilyen már tényleg nincs! Ne szórakozzál már!
– Kevés akciófilmet nézel.
– Öljétek meg!
Három katona indult előre, ám egy erőteljes lángoszlop takarta be őket, amitől meggyulladt a hajuk. Égő fejjel, ordítva rohantak ki a teremből.
– Ennyit erről – ásított a hétgyerekes, hátrányos helyzetű betolakodó. – Térjünk inkább a lényegre! Elhoztam a szerződést. Aszongya, hogy… a felek megállapodása értelmében, az alábbi jogszabályok alapos ismeretében, az ítélőképességük teljes birtokában, a felelősségük biztos tudatában, az adókötelezettség maximális betartása mellett… bla, bla, bla… fogjuk inkább rövidre, mert sosem szerettem a jogi fordulatokat, meg amúgy is megpörkölődött kissé az ügyirat… szóval az egyik lányodért jöttem! Tudod, az éves járandóságom! Idén királyleány dukál.
– Értem én, értem! Csak ugyebár…
Richárd zavartan nézett körül, ám megkönnyebbülten észlelte, hogy Barbicica ravaszul elbújt az asztal alá.
– Ajánlhatom Droméliát? – derült fel végül az arca.
– Tisztelem a fogyatékkal élőket, ezért nem ütlek meg – felelte a sárkány. – Mit gondolsz, miért gyúrok én napi tizenkét órát? Kérdezd már meg!
– Miért gyúrsz napi tizenkét órát? – tett eleget a kérésnek sápadtan a király.
– Azért, hogy kidolgozott, dokkmunkás felsőtestem legyen! Ez az elefánt ki sem látszik a hájból! Olyan, mint egy kosárlabdázó meg egy szumóbirkózó keveréke. Ha megenném, több heti edzésemet tenném vele tönkre. Nem hizlalda ez, kérem!
– Nos, akkor… ajánlhatom Broméliát?
– Ne hozz ki a sodromból, ha megkérhetlek rá, mert menten rád megyek hátulról! Ma úgyis fiús napom van! Az előbb mondtam, hogy…
– De ő soványabb… valamivel.
– Egy nőt meg kell előbb hódítani! – vágott közbe Bromélia sértetten. – Vagy ahhoz már kevés vagy? Csak rabolsz itt, összevissza?
– Meg tudom hódítani a nőket, ha arra vagy kíváncsi, de így egyszerűbb a dolgom.
– És mivel hódítod meg őket?
– Na vajon mivel? Még a kérdés is felháborít! Hát szóval… ugyebár a belső kisugárzásommal… meg ugye az izémmel, az inteligen…cicámmal… aztán a kidolgozott felsőtestemmel… mert az nagyon ki van dolgozva.
– Csak deréktól lefelé vagy nulla!
– Mi bajod a…
– A farkad például nagyon rövid. Egy sárkánynak bizony hosszabbnak kellene lennie.
– Ez csak a kanyarodáshoz kell. Semmi baj nincs vele.
– Nekem akkor se tetszik.
– Kit érdekel? Nem érted jöttem. Biztos van egy csinosabb lányod is, király, akit magamévá tehetek.
– Én beáldozom magam! – kiáltotta Dromélia. – Még ha rövid is a farka!
– Nekem inkább Barbicica kell!
– Tudsz róla?
A rémület szinte tapinthatóvá vált.
– Volt egy ilyen nevű lányom, de ő… hogy is mondjam… meghalt.
– Tollas nekem a hátam, te szerencsétlen? – kérdezte a tűzokádó, aztán egy hanyag mozdulattal felborította az asztalt.
– Kukucs!
– Nem nyúlsz hozzá, ha jót akarsz!
A lángoszlop után a király teljesen kopasz lett, és élénkvörössé változott az arca.
– Ezt azért nem kellett volna.
A sárkány nem figyelt oda. Belecsavarta Barbicicát egy szőnyegbe és kirepült vele az ablakon.
– Viszlát, Kojak! – kiáltotta búcsúzóul.
– Hova mész, te állat, állj már meg! A fenébe is…
Richárd szabályosan összeroskadt.
– Pont őt kellett elvinned, te gonosz lelkű szörnyeteg? Hol van már a bátor lovag? Hol a vitéz harcos?
Folyt köv…