Este van. A régi, lepusztult épület harmadik emeletén, Holleréknál járunk. Egyszerű lakás, semmi flanc. A konyhában Margit a vacsorát készíti. Haja copfba kötve lóg a nyakában. Arca ráncokkal barázdált, ránézve egy idős asszony benyomását kelti, pedig alig múlt negyvenéves. A konyhaszekrényhez lép, kiveszi a sótartót, majd szór egy keveset a tészta vizéhez. Délelőttös a gyárban, így korán hazaért. Sajog a háta az egésznapos görnyedéstől a csomagológép felett.
Forr a víz. Beleteszi a tésztát.
Kopognak.
Ki lehet az? – kérdezi magában. Ahogy az ajtó felé megy, így szól:
– Jövök! Ki az?
– Péter!
Az ajtóban ott áll Péter, a férj. A magas, bajuszos ember belép, majd egy csókot nyom neje arcára.
– Bocsánat, de bent felejtettem a kulcsom!
– Szia! – köszön Margit.
– Szia!
– Mi újság? – kérdi, miközben leveszi a kabátját.
– Ma bolondokháza volt bent. Na, és természetesen mindenki engem talál meg!
– Aha!
– És nálad?
– Á, semmi különös. Tudod hó eleje van, és ilyenkor kicsit nyugisabb.
– Nemrég hívott Márti, hogy mindjárt indul a suliból.
– És Feri?
– Ma még nem láttam!
– Én sem. Tudod, hogy felhívott az igazgatója?
– Nem! Mit mondott?
– Képzeld, két hete nem jár be az iskolába! Hetven igazolatlan órája van!
– Úristen!
– Fegyelmit fog kapni! Ma elkapom!
A zárban kulcs fordul és Márti lép be rajta. Ledobja táskáját a sarokba, majd leveszi a cipőjét és benyit a konyhába.
– Sziasztok!
– Szia! – köszönnek egyszerre.
– Feri?
– Nem tudjuk! – feleli Margit.
– Jaj, ma töriből írtunk egy kisérettségit!
– Hogy sikerült? – kérdezi az apja.
– Hát végül is írtam elég sokat, úgyhogy görbülni fog.
– Mi volt a téma?
– A II. világháború.
– Uff!
– Mi a vacsi?
– Pörkölt tésztával.
– Az jó.
Az asszony kiszedi a vízből a tésztát és elkezd teríteni.
– Már fél nyolc, és még mindig sehol! – mondja egyre dühösebben Péter.
– Gyertek, együnk!
Leülnek az asztalhoz, mindenki szed magának. A háttérben szól a rádió. Márti dudorászik. Helyes lány. Formás lábai, fekete haja, barna szeme már-már tökéletessé teszik. Fáradt. A suli után úszni volt Gáborral, a barátjával.
– Hol van már Feri? – kérdi a lány.
– Mit gondolsz, én nem szeretném tudni? – hangzik az apa válasza.
– Mmm. Anya!
– Tessék?
– Kimosnád a szürke ruhámat? Holnap moziba megyünk Gáborral!
– Örülök! Nem tudtál előbb szólni?
– Légyszí!
– Jól van! – adja meg magát Margit.
Befejezték a vacsorát, Margit elkezd mosogatni. A lány bevonul a szobájába, hogy átnézze a háziját. Mindig ő volt a jobb tanuló és emiatt nem szidták a szülei. Viszont Ferit! Ő volt a család fekete báránya. Addig nem volt semmi baj, amíg középiskolás nem lett. Az általános iskolában majdnem kitűnő tanuló volt. A gimiben azonban bekerült egy olyan társaságba, melyben teljesen megváltozott. Nem ez volt az első eset, hogy telefonáltak. Lógott, lógott és lógott. Hiába próbálták kordában tartani, büntetni. Úgy látszik, ő már csak örök lázadó marad.
– Kérsz kávét Péter?
– Kérek!
Fölteszi melegedni a kávét és elővesz két csészét. Az egyikbe vagy négy kanál cukrot tesz, a másikba kettőt. Leül az asztalhoz és elgondolkodik azon, hogy miért kell örökösen „csatázni„ a fiával? A kávé serceg a kiöntőben, hirtelen visszazökken a valóságba.
– Péter!
– Jövök!
Csoszogva jön a szoba felől. Leül az asztalhoz és rágyújt. Belekortyol a kávéba.
– Miért nem fekszel le? Reggel korán kelsz! – szólalt meg Péter.
– Á, úgysem tudnék aludni, amíg nem beszéltem Ferivel.
– Hol rontottuk el?
– Nem tudom!
A cigaretta végéről leesik a hamu.
– A fenébe! Add ide légy szíves a rongyot!
– Tessék!
Letörli a hamut és egy jól irányzott mozdulattal bedobja a mosogatóba.
– Ugye, kimosod?
– Persze, hisz ismersz!
– Azért mondtam!
Föláll és a vízcsapot kinyitva kiöblíti a rongyot. Szanaszét fröcsköl a víz, és Margit nem állja meg szó nélkül:
– Ezek vagytok ti férfiak!
– Miért?
– Nézd, úszik a mosogató környéke!
– Most…
– Hagyd, majd én megcsinálom.
Kikapja a rongyot a férfi kezéből, s csavar egyet rajta. Letörli a vizet, majd visszaül a székre.
– Adj egy cigit, légy szíves!
– Úgy tudtam három hónapja nem dohányzol! Tessék!
Kivesz egy szálat, meggyújtja, majd így szól:
– Nem is, de most ideges vagyok!
Márti kilép az ajtón, és a hűtőhöz megy. Elővesz egy joghurtot, és kibontja.
– Hallottátok, hogy a tizenötben három lakásba is betörtek?
– Nem. Mikor?
– Tegnap.
– És?
– Hát, mindent kipakoltak. Senki nem látott semmit.
– Ez már csak így szokott lenni!
– Na, én megyek aludni! Sziasztok!
– Szia!
– Szia!
Bemegy a szobájába, hallatszik, ahogy bekapcsolja a magnót.
Tíz óra.
Péter ismét rágyújt és idegesen tördeli kezeit. A bejárati ajtó lassan nyílik, és belép rajta Feri.
Látja, hogy a konyhában ég a villany, ezért benyit.
– Sziasztok!
Nem válaszolnak neki.
– Sziasztok!! – köszön újra.
– Szia! Fiam! Szeretnénk beszélni veled!
– Mmm. Most el kell mennem, körülbelül fél óra múlva jövök!
– Most! – mondta az apja.
– Mindjárt jövök!
Hallatszik, ahogy becsukódik az ajtó. Péter dühösen az asztalra csap.
– Hát ilyen nincs!
– Ne légy túl szigorú vele! – kéri a nő.
– Miért ne? Azt hiszem most már elég volt! Állandóan csak a baj van ezzel a kölyökkel.
– Jól van! Akkor csinálj balhét, hallja az egész ház! Nem lehetne nyugodtan megbeszélni?
– Margit, őszintén hányszor beszéltünk már normálisan vele?
– Sokszor.
– Elértünk vele valamit?
– Nem.
– Erről ennyit!
Beszélgetésük itt véget ér. Csak ülnek a széken, és mereven néznek maguk elé. Észre sem veszik az idő múlását, Csak arra eszmélnek, hogy ismét nyílik az ajtó.
– Feri, te vagy az? – kérdezi az anya.
– Miért, ki lenne?
– Gyere ide!
A srác becsukja maga mögött a konyhaajtót, és kérdően néz szülei felé.
– Tessék!
– Ülj le!
– Kisfiam, telefonáltak apádnak a suliból! Miért nem jársz be két hete?
– Most itt elmondod, hogy mit csináltál a két hét alatt!
– Miért?
– Miért? Mi az, hogy miért? Talán megkérdezhetem, nem?
– Ezt is, azt is csináltam! Elég?
– Miért van ilyen nagy szád?
– Érdekes, eddig hányszor kérdezted meg, hogy mi van velem? Csak akkor kérdezel, ha valami gáz van!! – kiabál Feri.
– Miért kiabálsz? Egyelőre még az én lakásomban laksz, én tartalak el! Nem?
– Persze…! Ha valamit nem úgy csinálok, ahogy neked tetszik, akkor a te fiad vagyok. Akkor érdekel, hogy mit miért csinálok! Egyébként csak a Mártika a jó. Mártika így, Mártika úgy!
– Fogd be a szád! – ordítja az apja.
– Miért, őszintén, mit tudsz te rólam?
– Eleget!
– Igen? Csak a rosszat. Azt mindig tudod, hogy mit rontok el! Egyszer nem ültél le velem beszélgetni.
– Még hazudsz is?
Ekkor belenéz a fia szemébe. Észrevesz benne valami szokatlant. Furcsán csillog a szeme, pupillái szűkek.
– Mi van a szemeddel?
– Mi lenne?
– Zavarosak!
– Tényleg? – kérdezi nem kis meglepődéssel a hangjában.
– Tényleg! Mitől?
– Mit tudom én! – kezdte ismét egyre hangosabban.
– Szóval nem elég, hogy nem jársz be a suliba, hogy hazudsz, még nagyobb marhaságot is csinálsz? Mi?
– Mit akarsz?
– Mondd ki!
– Mit?
– Azt, hogy kábítózol!
– Ne gyanúsíts!
– Talán nem igaz?
A fiú odarohan a mosogatóhoz és üvölt:
– Na jó! Te akartad! Igen! Kábítózom! És mit tudsz ellene tenni?
– Igazad van, semmit! És hogy szerzed az anyagra a pénzt? He? Lopsz? Betörsz? Ölsz? Netán elmész buzinak? Buzi vagy?
– Hagyj a francba!
– Oké, de akkor menj innen!
– Péter! Állítsd le magad! – kéri Margit.
– Mi van?
– Akármit csinál, akkor is a mi fiunk!
– Elmondtam. Boldog vagy? Ahelyett, hogy még jobban belém rúgsz, most arra kérlek, hogy segíts! Ki akarok szállni, de egyedül nem megy! Segíts!! – hangja szinte teljesen artikulátlanná válik a sírástól.
– Jó! Megbeszéljük! Ne haragudj, fiam, velem is elszaladt a ló. Nem úgy gondoltam! Talán igazad van abban, hogy amiért annyi gond volt veled, mindig csak a rosszat kerestem benned. Elfelejtettem odafigyelni rád, azt gondoltam, nem tudsz megváltozni! Sajnálom.
Átöleli fiát és együtt sírnak.
– Apu, Anyu ígérem, megváltozom! Tényleg!
– Pszt! Most menj és feküdj le!
Márti kinéz az ajtaján, és értetlenül bámul.
– Mi volt ez?
Anyja int felé, hogy hallgasson. Bekíséri Ferit. A férfi csak áll és zokog, majd mégis leül. Ráborul az asztalra. Kis idő múlva rágyújt és lehajtja fejét. Lassan elalszik, s a cigaretta kiesik a kezéből. Lehet, hogy a földön izzó parázsból egy láng is lesz? Az odafigyelés, a szeretet lángja? Talán.
De egy biztos: Holleréknál újra csendes a lakás.
9 hozzászólás
Én ezt olvastam már, csak nem emlékszem, hogy hol. Pontosan ugyanezt. Publikáltad ezek szerint már itt a neten.Töröm a fejem, biztosan eszembe jut majd, hol olvastam.
Hasonló esetet ismerek én is…csak a valós életből…és az negatívan végződött…jó volt olvasni a pozitív megoldást!
John, ha nem esik nehezedre, megmondod, hol olvashattam?Azóta gondolkodom, de nem tudom. Az biztos, hogy valamilyen irodalmi portálon.Kösz!
Sziasztok!
Bocsánat hogy eddig nem válaszoltam, de nem voltam netközelben!
Kedves Virág!
Simike jól mondta, ott olvashattad ezt a müvem. Egyébként tetszett?
Üdv.:JVS
Kedves John! Minden írásod nagyon tetszik, itt ragadom meg az alkalmat, hogy írjak Neked! Jó tollú író vagy, remélem, eléred azokat a sikereket, amire vágysz! Kívánom, úgy legyen!! Nagyon köszönöm hozzámszólásaidat is, nagyon jól estek!
Baráti üdvözlettel: Ági
Kedves John!
Eddig ez a legjobb írásod azok közül, amiket olvastam tőled. Szép, kerek a történet, hitelesek a párbeszédek, és nem találtam benne helyesírási hibát sem!!! Igaz, nm is kerestem, mert a történet magával ragadott. Etgy apróság: Az elején Márti anyja azt mondja a férjének, hogy a lányuk nemsokára indul haza a suliból, utána meg azt írod, hogy Márti suli után úszni volt a barátjával… A másik: hetven igazolatlan óra nekem kicsit sok két hét alatt, ráadásul pl. a középső fiam sulijában már 20 igazolatlan óra után jön a fegyelmi, bár lehet, hogy iskolája válogatja… A harmadik pedig: a végét kicsit elkapkodtad. Ha pozitív a vége a történetnek, az nagyon jó, de azt kétlem, hogy pár perc alatt az ordibálásból totális megbánás és megbocsátás lenne…
Mindezek ellenére tetszett az írásod, alapos munka benomását kelti:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán,
köszönöm az elismerő szavakat.a felvetett hibákat orvosolni fogom, azokban nagyrészt igazat adok neked.
alapos munka? megtisztelő……bár ez a mű még nagyon az írói munkásságom elejére tehető:)
köszönöm, hogy olvastál
Üdvözlettel: john
Hát elkezdtem olvasni, és nem bírtam abbahagyni.Sajnos ez mai helyzetkép.A szülők rohannak, a gyerekkel baj van, már későn veszik észre.Ha az én életem nehéz is volt, ebből hála Istennek kimaradtam.Nem tudom mit tettem volna.Nagyon kemény írás.
Ölellek:Kriszti
Egész jó volt. Nagyon életszerű.