Kergetlek soha el nem fáradón.
Kereslek.
Még a fák leveleiben is téged látlak,
És hiába űzlek messzibe,
Te mindig visszatalálsz!
De miért jössz, ha nem vagy AZ?
Mert ha AZ lennél, akkor fájnál ennyit?
Miért ülsz lelkem dombján lábat lógatva,
Hogy örülhessek éhesen minden rezdülésednek?
Nem lehetsz nekem AZ.
Állítod, hogy téged kerestelek.
De akkor miért vagy oly izzón fájón?
A szerelem nem mámor?
A szerelem nem öröm?
Hajszolod testem, birtoklod tudatom,
Adsz, de csak hogy még inkább fájj!
Soha nem adsz eleget!
Szabadulnék.
2 hozzászólás
Egy vergődő lélek bizonytalansága van ebben a kevésbé kidolgozott versben. Én még dolgoztam volna a vers sorain.
Az előbbi sorokból lemaradt az aláírásom. Most pótolom.
Pecás