Egy ember, megunva a világi életet,
mindent, mit eddig félretett
szétosztott gyermekei között,
szegénynek öltözött,
az országutakra költözött,
és elkezdte keresni Istent
itt lent.
Magával vitte testén a ruhát, meg eleségét
és a feleségét.
Végigjárta a szent helyeket,
melyeket
az emberiség számon tart,
ahol az innenső és a túlsó part
olyan közel,
hogy ott Isten könnyen magához ölel
mindenkit,
akit fűt az istenhit.
Ázott nyáron, fázott télen,
járt északon és délen,
de mindig csak szépen a szélen
sohasem középen.
Hol szelíd, hol vad volt a vidék,
de egy szál isteni ivadék
előtte meg nem jelent.
Vajon ez mit jelent?
A vállalkozás nem jutott se balra se jobbra,
nem vált sorsa kicsivel se jobbra.
Felesége maga volt a türelmesség szobra,
a férfivel rendületlenül ment.
A nap olyan forrón tűzött fent,
hogy még egy szent
– ki az istenek unoka fivére –
is lepihent volna egy kertnek a füvére.
A nő elgondolkodott egy percig a földön és a mennyen,
és hagyta, hogy férje egy kicsit előre menjen.
Ahogy a férfi poroszkált a hőségben,
a föld gyomrában ősrégen
képződött drágakő
csillant most az úti por alól elő.
Emberünk lehajolt mélyre,
rátette kezét a tökélyre
csiszolt kőre,
miközben bizsergett a bőre.
– Ha ezt itt nagyon lóbálom,
mint kanca a farkát a ló bálon,
rájön az asszony, hogy ez nem valami szemét,
és még ráveti a szemét.
Ezzel oda a szegénységi fogadalom,
és az égi sokadalom
elzárja előlem az utat,
ami az isteni felé mutat.
Ha már nőm idáig kísért és
a kísértés
eddig hozzá közel nem jutott,
legyen továbbra is csukott
az ilyenek előtt,
ne tegyük próbára a női akaraterőt.
Még egyszer megnézte a kő elég kövér-e,
majd visszaejtette az utca kövére.
Az asszony ekkor érte be az urát,
és látni vélt rajta valami furát.
Észrevette, hogy az valamit a földre ejtett,
és mintha sietősen rejtett
volna
a porba
egy kicsinyke tárgyat.
Nem érzett iránta vágyat,
– mert a hőség miatt bágyadt
volt éppen –
de lehajolt szépen,
és a drágakövet a tenyerére tette.
Következménye lássuk ennek lett-e?
Az asszony szelíden szóra nyitotta száját
– Kedvesem végre szállj át
egy másik irányra,
mert így az igyekezeted hiába.
Ha majd nem különbözteted meg a gyémántot a portól,
akkor akkortól
jár a
számodra, a Mindenható jobbjára
ülés kegye.
Hogy aztán ez megye-e,
a sikere csak rajtad múlhat,
a magamfajta csak izgulhat.
1 hozzászólás
Hát ez remnek! A történet mondanivalója is, a rímek pedig a szokásos módon szellemesek és SZUPEREK!