azt mondják aljas vagyok…
mert dől körülöttem a világ,
s romjait mögöttem hagyom,
nőjön hát tetején virág.
s bár sikolyuk még hallom…
arcomon mosoly ragyog…
nézzen csak bolondnak, aki lát:
mert úgy érzem vakok.
felégve mögöttem minden
vissza se pillantok…
utam is egyenes innen:
előre ballagok…
akarnak, ordítnak… de kár
csak vállam rángatom:
hangyaboly, melynek már
őrzője nem vagyok
4 hozzászólás
Szia G.R.A.R t. G.! 🙂
bocs, aljas leszek és csak négyest adok a " virág-világ" és a "kár-már", no meg "rángatom-vagyok" rímek miatt, de összességében, mind az attitűdje, mind képei teljesen rendben vannak, mert közel állnak hozzám.:)
ez jutott eszembe: " …légy ami lennél, férfi, a fű kinő utánad…"
Üdv: Szindbád
Szia Szindbád!
Köszönöm a biztató szavakat, és a jó célzatú korholást! 🙂 A rímekre, most tényleg nem igazán fordítottam nagy gondot, de általában úgy szoktam hagyni mindent, ahogy épp kibukik belőlem…. az idézetért külön hála, a megértésért főként 🙂
Üdv: GabeReal
Szia Gabe !
Tetszik a mindent elsöprő "megyek tovább" stílus és életérzés, melyet egészen jó versben ábrázoltál !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Szia Zsu!
Örülök, hogy tetszett 🙂 Persze féltem, hogy hölgyek félre értik…
Köszönettel: Gabe