Ülök az ágyon, s töröm a fejemet,
Ülök egyedűl, s nem teszek egyebet,
Mint fogok a kezemben, és írok egy levelet.
Benne kérdezek, de sosincs rá felelet…
Nézek előlre, de nem látok semmit,
Szürke falak közt nézem a semmit,
Az üres papírra karcolok egy plecsnit,
Nem értem most mi van, miért filózok ennyit…
Tíz óra múlott, sok lesz így mára.
Be kéne ismernem, mindez hiába..
Béna önámítás, gondolni: "Meglehet"
Ha elégszer írok, majd azt mondja: "Szeretlek…"