Hol van most, hogy úgy kerestél,
Mint szomjazó koldus a vizet?
Hisz inná már azt is, nem kell a bor,
Csak olthassa belül a forró tüzet.
Pazarlón dobtad marékszám
A süvítő szélbe a szép szavakat.
Most a csend az úr idelent.
Ő vette át bársony hatalmadat.
Bújtál meg a viszkető bőr alatt,
Hogy már vér serkent, úgy kapartam.
Most hagysz itt elvérezni.
Talán igen, talán éppen ezt akartam.
Megrángattak korcs kutyáid,
Kezemből téged kitéptek.
Mondd, mennyi vérem folyt el,
Mire véget ért a szenvedésed?
A cirkuszi oltár elé léptem
A hazugok esküjét elmondani.
S fülembe súgva énekelted,
Amit még most is fáj hallani.
Most vagyok itt. Hallod?
Most kérdezem tőled,
Hol vagy, ha kellenél?
Ha én kereslek téged?
Hol marad a kérdés? Hol a szó?
Hol vagyok benned én?
Hiába üvöltök, ha torkom szakad is.
Elfelejtettél.
1 hozzászólás
Szia!
Azon gondolkoztam, miért szólít meg az ember olyan személyeket, akik már "elfelejtették" őt?
Érdekes dolog ez! Valahogyan küzdelemre sarkall, de egy majdhogynem teljesen értelmetlen küzdelemre. Ha valakinek már nem számítunk, miért is "pazarlunk" rá időt? Talán magunk miatt…
Olyan ez, mint a gyász. Aki elment, annak már édes-mindegy.
Jó volt a vers mindenesetre.
Grat. Gy.