Mint a korcs kutya,most én ülök,
S a romlott húst csak bámulom.
Éhezem, de a bűzös ételt
Felfalni akkor sem tudom.
Reszketek. A tél hideg.
Halott mosoly az arcomra fagy.
Vagy nem mosoly, csak vad vicsor,
Mert eszembe jut, hogy messze vagy.
Én, korcs kutya, kit szerettél,
Magamtól elmartalak.
Én bolond, mert nem hagyott
A vad ösztön, az indulat.
Mint korcs kutya, most itt ülök,
A romlott húsra csak bámulok.
A tányérom törött tükör,
S a kidobott konc én vagyok.
2 hozzászólás
Ötletes, kicsit abszurd, de jó képekkel megoldott alkotás. 🙂 Szeretettel olvastalak. Üdv. Éva
Ha valóságból merítetted a témát, akkor nagyon is sajnálatos, és szomorú történetet tömörítettél
rövid versedbe. Érdekes, hogy a Szerelem kategóriába tetted.
Szretettel olvastalak: Kata