Mennék hozzád,
ha lehetne,
száguldanék szélnek szárnyán.
Őszi rózsám szép szirmait
éjszakánként neked szórnám.
Futnék feléd,
ha tehetném
halvány holdnak sugaránál.
Csillagtalan életemet
mindenestül oda adnám.
Mennék eléd,
hogyha várnál.
Hullámoknak fényes hátán
lomha folyók gyöngyház habján
tengereknek kéklő hídján.
Veled lennék,
ha engednéd.
Hallgatag szirt kapujánál
hallgatnálak és néznélek
aranyló hold udvaránál.
6 hozzászólás
Kedves Ágnes!
Gyönyörű emlékezés.
Arra gondoltam, hogy írok egy emlékezés, de már nem fogok, elék ha elolvasom a te versedet, mer az érzések bennem ugyan azok.
Kicsit azért megkönnyeztem, de nem baj.
Jó volt olvasni.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa
Értem amit írsz,de mégis biztatlak a versírásra.Ugyanis hiába egy a téma, mégis annyi különböző vers lesz, ahány szerző nyúlt a témához.
Ez a vers abból az érzésből született amikor a buszmegállóból kiindult a távolsági járat, nélkülem.
Köszönöm a hozzászólásodat.Ági
Ágica! Nagyon szép emlékezés. Gratulálok!
szeretettel-panka
Örülök, hogy olvastad, és annak is , hogy tetszett.
Ági
Szívfájdítóan szép emlékezés.
A versedhez szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica
Köszönöm, hogy itt jártál, örömmel láttalak.Bizony az űr amit hagyott maga után még mindig ugyan akkora.
Ági