Háború üszkein vajúdtál velem,
te örök szentem, átplántált gyökerem,
valódi palánták mérge győzte le
dalos életkedved, anyám…Kezdete
a nagy szerelemnek apám halk szívén,
kinek kezéből kelt útra a remény,
ácsolt bölcsőjét ringatják angyalok,
s én meg köszönetként rímet faragok.
Nagyapám lovával álmom röpített,
ezüstszín ekéjét nem szereltem meg.
De más volt a világ, amiről mesélt!
Mellette a párja tőle jobban félt,
mint éhségbe fojtó korától, mikor
ágy helyett a földön aludt valahol.
Szentjeim ti vagytok, sírotok nem sír,
én zokogok némán, szemem könnyet ír
arcomra. Ti éltek, míg gyertyám lobog.
Emlékező szívem veletek dobog.
Emlékező szívvel
By soltissimo