Vasárnap

Behúzta a függönyt azon a korai vasárnap – délután (is), ebéd után, mer vakította a téli nap; (a panel nyugati tájolású), jobb szerette a félhomályt, máskor meg a sötétet, leginkább azt szerette már, néha azér elő-elő merészkedett, szóval „na” elővette „azt” a könyvet (nem házi feladatból olvasta!), csak néha kellett tartania szünetet, mer, az a könyv volt csodálatos, sokkoló, meg fájó, minden sora fájt nagyon; gondolta, azér olvas belőle, kívánta olvasni azon a kora-vasárnapi délután is, aztán, gondolta, majd alszik kicsit; mer még a magafajta előmerészkedőnek is jár az néha a regenerálódás – délelőtt még kivitte a gyereket az állomásra, elbúcsúztak; aztán ő telefonált, meg gondolta: a Világot csak a búcsúzások, meg a találkozások tartják életbe, gondolta, ebből él az egész „kiszabott Világ”, ez tartja életbe, meg a vágyódások legfőképp, mindegy, menjen a csak Világ a maga útján, legyen, ahogy akarja – ő a maga részéről kiszabadul; az úgyse tehet ővele semmit, úgyis utálja az állomásokat (máskor-néha szereti), mindegy, olvasott, azon a korai vasárnap délután is, azután érezte, álmos, letette hát a könyvet, betakarózott, mer fázott, próbált aludni; a szomszéd szobából régi film hangjai szűrődtek át (érdekes. az ilyen filmekbe minden szereplő Donald kacsa hangján szólal meg – valószínűleg „utószinkron”, meg Donald kacsának nem kell már fizetni érte) – mindegy, abba a könyvbe, amelyet most olvas, a főszereplő (is) a vigaszágon indult, az csak amolyan „B döntő” – ott az ember amúgy már csak a becsületéért indul, az evezősök jól ismerik ezt a fogalmat – a fázás meg, szóval „na” nem tudott aludni, nem a zajok, inkább csak félelmei miatt, mindegy az ilyen fázás ellen nem segít semmilyen takaró, ez valamilyen belső fázás, takaró nem segíthet rajt; ismételgeti magába: aludni… aludni.., „na” szóval a könyv hőse sikeres építész, és fázik, rászolgált erre (amúgy a könyv még számos titkot rejteget – ő kíváncsi erre, meg fél is tovább olvasni); közös tulajdonságuk nemigen van, ő, amolyan robotoló, hétköznapi senki a szakmájába, nem rossz, nem különlegesen jó, de az a könyv!… még annyi mindent rejt magába; mert épp csak a titkok elején tart még, őnéki kevés közös tulajdonsága van a könyv szánalmas hősével szemben, az sikeres építész (ő, csak iparos), de legalább nem bántja a zsenialitása, a zsenik őrültek, árat nékik kell ezért megfizetniük… gyötri őket mindig a lelkiismeret-furdalás (sose elégedettek önmagukkal), azér van közös tulajdonságuk (lehetne büszke erre voltaképpen): a szánalmasságuk(!) mondogatja, hajtogatja magában „elégedett vagyok magammal, minden dolgom tökéletesen sikerült (írásaim, életem), szóval NA tökéletes, bunkó paraszt vagyok”; de nem zavar ám, nem én függök a kereszten, akadt helyettem szerencsére más…
Mert épp csak a titkok elején tart még, és annyi fontos dolga van még a világba!