Nem tudhatom
felhő- jászol alatt van-e keze,
vagy jácint bimbókat kényeztet?
Vagy sejtjeinkben burjánzik
és lábfejtől köldökig,
mellektől szemekig, hajszállakig ér.
Lélegzik, nő, ered…
Van és ismered!
Ha megtagadod, tévedsz!
Hová rejtetted?
Nincs akkora lyuk zsebeden, hogy elveszthesd.
Abból gyúrtak, ez tett eggyé, s végtelenné.
Ha nem hiszed, fém – hidegbe kínlódnak
a csillagokra csatolt éjjelek,
s őrülté tesz az anyaméhből ránk rótt kitaszítás,
az e világba ébredés.
Nélküle úgy vacog a lélek,
mint harang keserves ajka
földbe ágyazott koporsóra.
Nem! Nem! Nem!
Nem tudom, hinni, hogy a szív ily merev,
süket és vak, illattalan, színtelen.
Vánszorgó tehervonat,
hagy maga után így némuló síneket.
5 hozzászólás
Szia!
Ez a vers tartalmilag és formailag is a keresést közvetíti felém.
Tele van eredeti gondolattal.
Grat!
Gyömbér
Örülök, hogy neked is közvetítettem valamit!
Remek gondolatokat, kifejezéseket olvastam a versedben, tetszik a szórt forma, az ösztönösnek ható építés. Érdekes, jó vers lett bennem, bár maradtak olyan kérdőjelek, amikre a vers zárása sem adta meg bennem teljesen a választ. Nagyon érdekes volt, és örömmel olvastam.
aLéb
Talán nem mindig kell válasz.
Köszönöm, hogy olvastál.
Örömmel olvastam versedet kedves Tímea!
Az egyedi forma nagyon jó, a mondanivalója pedig továbbgondolkodásra késztetett.
szeretettel: Zsu